Verstappen: szegecselt gumikkal talán jobban jártunk volna

Max Verstappen felemás érzéssel nyilatkozott a pénteki nap után. Hiába nyerte meg mindkét edzést a holland, ő is tudja, hogy még nagyon sok van a pályában, ami még könnyen változtathatja a sorrendet.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen mindkét szabadedzésen a tabella élén zárt Törökországban, azonban a még Portugáliában tapasztaltnál is jobban csúszott a pálya, ami miatt az első szabadedzés még csak az ismerkedésről szólt.

A pilóták még mindig 3 másodperccel lassabbak az új felület miatt, mint 2011-ben ilyenkor voltak, azonban a délutáni edzésen már elkezdett felgumizódni a pálya, és arról is kaptunk egy kis jelzést, hogy milyen rohamos ütemben javulhat még az a vasárnapi versenyig.

„Még a második szabadedzésen is alig volt tapadás, ami óriási kár” – nyilatkozta Verstappen a második szabadedzés után a Sky Italia-nak. „Ennek ellenére pozitív nap volt ez számunkra. A Red Bullnak úgy néz ki, fekszik a pálya, ami nagyon jó hír.”

„Egy kicsit jobb volt már a pálya a második edzésen, de igazából rosszabb már nem lehetett volna, olyan volt, mint egy jégpálya. Még délután is olyan volt, mint ha jégen vezettünk volna. Talán szegecselt gumikkal jobban jártunk volna” – mondta viccesen a holland.

 

„A pálya felülete még simább volt, mint Portimaóban, és legalább 5 másodperccel lassabbak vagyunk még annál, ahol szerintünk lehetünk. Ez ugyanakkor mindenkire vonatkozik. Remélem, nem fog esni az eső, mert akkor tényleg jégen fogunk táncolni.”

Verstappen azt is hozzátette, hogy mindegy, milyen keverékű gumit raktak fel, tapadás nem volt.

„Természetesen gyorsabban mentünk a lágyakon, mint a keményeken, de az aszfalt egyszerűen nem tapad. Persze lehetne még lágyabb gumikat használni, de azok meg egyszerűen elszemcsésednének. Az nem jelent megoldást.”

„Biztos, hogy a pálya javul majd holnap, ahogy az is, hogy a Mercedes össze fogja magát kapni. Szerintem jó munkát végeztünk az előzetes felkészülésünkkel is, de jól kellett reagálnunk ezekre a körülményekre. Én csak abban reménykedek, hogy ismét egy erős időmérőnk lesz, mert a versenyen nem lehet tudni, hogy mi fog történni.”

Újabb Tilke pálya jön jövőre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton egyszerűen sz*rnak nevezte az aszfaltot
Következő cikk Sainz: én ma is padlógázzal vettem be a 8-as kanyart

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország