Verstappen soha nem akart kifejezetten a Ferrarinak versenyezni

Max Verstappen azt mondja, kiskorában sem álmodozott arról, hogy egy nap a Ferrari versenyzője lesz a Forma-1-ben. A hollandnak más céljai vannak, méghozzá azt, hogy mindenkinél gyorsabb legyen.

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, congratulates Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Red Bull holland versenyzője egy ideje már csúcsformában versenyez és egyre többen nevezik meg őt a Forma-1 jelenlegi legjobb pilótájának. Max Verstappenvalóban kiváló formát mutat, és idén eddig csak ő tudott nyerni a Mercedeseken kívül, miközben már egy győzelmen belül van Valtteri Bottas-hoz képest, aki Németországban egy nagyon nagy ziccert hagyott ki, hogy csökkentse a hátrányát az éllovas Lewis Hamiltonnal szemben.

Még több F1 hír:

Verstappen szerződése 2020 év végéig érvényes és sok az olyan pletyka, miszerint a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez szerződhet. Sőt, legutóbb egy olyan vadabb találgatás látott napvilágot az olasz sajtóban, miszerint a holland 2021-től helyet cserélhet Hamiltonnal, ami valódi szenzáció lenne, főleg úgy, hogy Fernando Alonso is visszatérhet, és szintén Milton Keynes-ben folytathatja tovább.

Max a német Auto Bild lapnak adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy nem igazán álmodozott arról, hogy a Ferrari versenyzője legyen: „El kell mondanom valamit! Még amikor fiatalabb voltam, soha nem gondoltam arra, hogy a Ferrarinak kellene versenyeznem. Egyszerűen csak mindig gyorsabb akartam lenni, akár a Ferrariról, akár a Mercedesről, akár a Red Bullról van szó.”

A Red Bull minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Verstappen velük maradjon, és minden idők legfiatalabb bajnoka legyen. Max jelenleg 21 esztendős, és szeptember végén ünnepli a következő születésnapját, ami azt jelenti, hogy még mindig van ideje a rekorddöntésre: „Van még egy évem arra, hogy megcsináljam ezt, de a következő szezonban meg kell történnie, mert a Mercedes túl domináns sorozatot fut. Azt hiszem, jövőre mindezt meg tudom csinálni a Red Bullal.”

Ehhez azonban egy igen erős autóra is szüksége lesz a fiatal versenyzőnek, bármilyen tehetséges is: „Soha nem lehetsz 100%-ig biztos, és a Mercedes sem abban, hogy jövőre ismét uralkodni fog, mert senki sem tudja, hogy ki fogja a legjobb munkát elvégezni a következő alkalommal. Ugyanakkor a Hondával nagy lépéseket tettünk meg, és ez optimistává tesz.”


43 esztendővel ezelőtt szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren szerint a szélcsatorna az egyik titok
Következő cikk Nehéz helyzetben a Haas a Magnussen-Grosjean ügy miatt – felkészül Ocon?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország