Forma-1 Brit Nagydíj

Verstappen sérüléssel bajlódik, nincs száz százalékos állapotban

Max Verstappen elárulta, hogy a hétvége eddigi időszakában ujjfájdalmakkal kellett megbirkóznia a volán mögött, attól azonban nem tart, hogy ez hátráltatni fogja a futamon.

Footballer Paulo Dybala presents Max Verstappen, Red Bull Racing, with the Pirelli Pole Position Award

Újabb versenyhétvége, újabb Verstappen dominancia – a fiatal holland pilóta ezúttal sem talált legyőzőre az időmérő edzésen, pedig nem volt száz százalékos állapotban, már ami az egészségügyi állapotát illeti.

„Csak megrándult az ujjam egy kicsit” – árulta el Verstappen a kvalifikáció után. „Egy kicsit fájt a kezem. Ma már jobb volt, de eleinte nem tudtam rendesen szorítani vele. De most már teljesen rendben van.”

Érdekes módon arra maga Verstappen sem tudott pontos válasszal szolgálni, hogy mitől alakulhatott ki az ujjában ez a gyulladás. Mint mondja, jelentéktelen helyzetből fakadhatott a kezdeti gond.

„Nem tudom pontosan” – felelte a holland, mikor az ujjával kapcsolatos sérülésének kialakulásáról faggatták. „Csütörtök reggel történt. Talán csak rosszul fordítottam el a kezem, vagy rosszul nyomtam valamit. Nagyon furcsa.”

Bár a fájdalom érezhető volt a pályán történő vezetés során a Brit Nagydíj első két szabadedzésén, Verstappen elmondta, hogy ez nem volt hatással az autóban nyújtott teljesítményére, és abban is biztos, hogy a futamra minden rendben lesz.

„Az adrenalin úgyis megteszi a dolgát” – vélekedett a futamról. „Amikor vezetek, akkor nem gondolok túl sokat erre. Korábban egy kicsit nehezebb volt, de ma már egész rendben van.”

Úgy tűnik, hogy sem a megbízhatósági gondok, sem a sérülések nem állhatnak a fiatal holland útjába, aki idén még a tavalyi évnél is lehengerlőbb teljesítményt nyújt. Verstappen egyébiránt Daniel Ricciardóról is kifejtette a véleményét, aki szerinte megnyomta magán az újraindító gombot…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Ricciardo megnyomta az újraindító gombot
Következő cikk Meglepetésvendégek dobták fel a Forma-1 pilótáinak silverstone-i értekezletét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország