Forma-1 Miami Nagydíj

Verstappen: remek érzés a 9. helyről megnyerni a futamot

Max Verstappen domináns győzelmet aratott a 9. helyről rajtolva, minek után a futam utolsó harmadában a verseny eleje óta használt keményeken gyorsabb tempóra volt képes, mint a mögötte frissebb abroncsokon haladó Sergio Perez.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Ha eddig kérdéses volt, hogy ki az igazi gumimágus a Red Bull háza táján, most már kétség kívül tudjuk a választ, hiszen amit Max Verstappen a Miami Nagydíjon művelt, arra nehéz szavakat találni. A holland az élmezőnytől eltérően a kemény keverékeken rajtolt, majd a 40 körös abroncsokon jobb időket autózott, mint a jóval frissebb keményeken őt követő Perez.

Habár a bokszkiállás után a holland még a mexikói mögé tért vissza, a friss közepeseken végül megelőzte a meglehetősen keményen védekező Perezt, majd a leintésig kényelmes előnyt autózott ki a csapattársa előtt.

„Remek érzés a 9. helyről megnyerni egy futamot” – kezdte az értékelését Verstappen, aki az eltérő gumistratégiában látta az egyik kulcsfontosságú tényezőt. „Elkezdtünk erről beszélni már tegnap, de ekkor nem tudtuk, hogy milyen lesz az időjárás. Ugyanakkor magabiztosak voltunk, hogy ez kifizetődik, és ez így is történt.”

Max Verstappen ezzel tovább növelte az előnyét az egyéni pontversenyben, a Red Bull pedig eddig idén minden futamon képes volt győzedelmeskedni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a Ferrariról: ennél erősebb ellenfelekre számítottunk
Következő cikk Leclerc a futamról: Ez valami borzalmas...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország