Verstappen pokolian gyors, Albon sebessége messze elmaradhat tőle

Egyre több embernek tűnik fel a Max Verstappen és Alexander Albon közötti különbség, ami a folytatásban még nagyobbá válhat az autó miatt.

Max Verstappen, Red Bull Racing in the press conference

Fotót készítette: FIA

A helyzet kissé hasonlít arra, amikor Pierre Gasly került Max Verstappen mellé a Red Bullhoz. Akkor azonban a differencia még nagyobb volt, és a franciának olyannyira nem feküdt az autó és a környezet, valamint a nyomás, hogy sokszor csak a középmezőnyben tudott versenyezni.

Még több F1 hír:

Ugyan Albon jobban boldogul, Verstappen még mindig sokkal gyorsabb, ami a nehezebben vezethető autónak is köszönhető, hiszen a holland láthatóan messze hatékonyabban tud alkalmazkodni a helyzethez.

A Red Bull igyekszik megvédeni a pilótáját, aki egyre több kritikát kap, beleértve a csapatát is, mondván, hogy ott van az elérhető versenyzők között Sebastian Vettel, akivel négy világbajnoki címet nyertek.

A Verstappen-Vettel páros az egyik legjobb lehetne a Forma-1-ben, mint amikor Daniel Ricciardo vezette a másik autót. Dr. Helmut Marko azonban ragaszkodik ahhoz, hogy nem tudnak helyet adni Vettelnek.

Ha azonban ez így folytatódik tovább, nehéz elképzelni, hogy a „bikák” párosa változatlan maradjon. Giancarlo Minardi, aki éveken át volt csapattulajdonos, a saját honlapján a Red Bull helyzetéről is beszélt, ami számára is szembetűnő.

 

Fotó készítője: FIA Pool

A „bikák” jól látható módon szenvednek az idei autójukkal, aminek a sebessége elmarad a rivális Mercedestől, mely nagyon hamar bajnok lehet. A Racing Point pedig még több pontot vehet el tőlük, akik kvázi a gyári Mercedes hátvédjeivé válhatnak.

Legutóbb a Hungaroringen nyert a Mercedes, és kevésen múlt, hogy ne Valtteri Bottas legyen a második a másik autóval. Az elrontott rajtja és a nagyobb hátrány ellenére felzárkózott a Hungaroringen.

 

Max Verstappen ért célba másodikként, noha közvetlen a rajt előtt megtörte az autóját. A szerelők a csodával határos módon összerakták a technikát, ami lehetővé tette a holland számára, hogy rajthoz álljon. A gyengébb rajthelye ellenére az 1-es kanyar után már ott volt a harmadik helyen.

„Gratulálhatunk a Red Bullnak a kemény munkájához, különösen Verstappen hibája miatt az installációs köre alatt. A második hely váratlan volt, de a versenyző és különösen az egész csapat munkája kifizetődött. Albon pedig láthatatlan volt, és több mint 1 perccel ért célba a csapattársa mögött.” - idézte a GP Blog Minardi szavait.

Mégsem olyan gyors a Mercedes motorja?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedes motorja közel sem ilyen erős, egyszerűen a Red Bull kasztnija nem elég hatékony?
Következő cikk Emiatt is hibáznak a Ferrari versenyzői időről időre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország