Forma-1 Brazil Nagydíj

Verstappen Perez megsegítéséről: Magának kellene megoldania...

Max Verstappen némileg kritikusan odaszúrt Sergio Pereznek azzal kapcsolatban, hogy nem mindig rajta kellene múlnia, hogy a mexikói képes-e elég pontot szerezni a bajnoki második helyért folytatott küzdelemben.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Egyre élesebb a harc a Mercedesszel az utóbbi hétvégék során kiváló teljesítményt nyújtó Lewis Hamilton, valamint a továbbra is küszködő Sergio Perez között a bajnoki második helyért. Mindössze 20 pont választja el a feleket egymástól, így felvetődik a kérdés, hogy Verstappen adott esetben segítene-e a csapattársának.

Korábban pont Brazíliában történt meg Perezzel, hogy mikor Verstappen mögött haladt, a holland nem volt hajlandó elengedni őt, holott a csapattársának nagy szüksége volt a pontokra a Leclerc ellen folytatott küzdelemben, ami szintén a bajnokság második helyéért ment.

Verstappen ezúttal kritikusan megjegyezte, hogy nem tetszik neki az, hogy évről évre felmerül ez a kérdés, hiszen szerinte mindenkinek magának kellene kikaparnia a gesztenyét, nem pedig mástól várni a megsegítést.

„Végső soron úgy gondolom, hogy nem szabadna mindig rajtam [múlnia], hogy pontokat szerezzen” – vélekedett némileg kritikusan a holland. „De bízom Checóban, hogy az élen (második helyen) tud maradni, mert úgy gondolom, hogy általában véve nekünk van a gyorsabb autónk.”

„És azt hiszem, tavaly is, szóval nem igazán volt erről szó, mielőtt belevágtunk volna a versenyhétvégébe. De igen, reméljük, hogy nem fogunk ebbe a helyzetbe kerülni. Az a helyzet (amikor nem tőle függ a pontszerzés), szerintem mindenkinek jobb lenne.”

A Red Bull-lal is szóba hozott Fernando Alonso eközben arról nyilatkozott, hogy nem pánikol, mivel megvan az autóban a potenciál, és most már biztosabb kézzel fognak a beállításokhoz nyúlni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: Brazíliában újabb verseny utáni kizárások lehetnek...
Következő cikk Albon: az utolsó futamok a hetedik hely „megtartásáról” fognak szólni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország