Verstappen: „Ostoba időmérő volt”

Max Verstappennek a remekül sikerült pénteki napot követően meg kellett elégednie a harmadik hellyel az Azeri Nagydíj időmérő edzésén. A holland nem fogadta kitörő örömmel a történteket, de így is bizakodó a vasárnapi esélyekkel kapcsolatban.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az Azeri Nagydíj időmérő edzését több alkalommal is piros zászlóval kellett megszakítani, köztük az utolsó gyors körök alatt is. A Red Bull versenyzője, Max Verstappen a 3. helyről, Lewis Hamilton mögül kezdheti majd a vasárnapi futamot.

„Nagyon bosszantó időmérő volt, de ez van. A 3. helyen végeztem, jó az autónk, és a második szabadedzést követően előrébb tudtunk lépni” – nyilatkozta az edzést követően a holland.

Még több F1 hír:

Verstappen tehát Monaco után ismét elvesztette az esélyt arra, hogy az utolsó pillanatban javítva szerezze meg a pole-pozíciót.

„Idegesítő, hogy így ér véget az időmérő, de így is jó helyzetben vagyunk. A városi pályák már csak ilyenek. Jobb helyről szerettünk volna rajtolni, de így is ott vagyunk az elejében. Holnap reméljük, tiszta lesz a rajt.”

Verstappen harmadik helye azt jelenti, hogy a világbajnoki cím két fő várományosa ismét egymás mellől kezdheti meg a futamot.

„Természetesen várom már. Három különböző autó az első három helyen, ami mindig jó” – nyilatkozta a világbajnokság éllovasa.  

Charles Leclerc a pole-pozíció ellenére sem volt túl elégedett pole-körével

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: Ez egy meglehetősen sz*r kör volt…
Következő cikk Hamilton: Egyáltalán nem számítottunk erre…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország