Verstappen: Örülök a pole-nak, de annak nem, hogy hogyan sikerült…

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen azt nyilatkozta az osztrák kvalifikáció után, hogy az eredménynek örül, azonban nem elégedett azzal, ahogy a Q3 alakult – végül szűk 5 századdal verte meg Lando Norrist.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Alessio Morgese

Az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót, viszont az első rajtkockára a legnagyobb veszélyt nem valamelyik Mercedes-pilóta, hanem Lando Norris jelentette – mindössze 48 ezredmásodperccel maradt el tőle a brit.

A kvalifikáció után a holland elégedetten nyilatkozott a Sky Sports F1-nak, és elmondta, egyáltalán nem volt tökéletes számára a Q3:

Még több F1 hír:

„Azt gondolom, hogy ez egy meglehetősen gyenge Q3 volt az én szempontomból. Nagyon boldog vagyok, amiért sikerült megszereznem az első rajtkockát, annak viszont nem örülök, ahogyan sikerült. Ezt még meg kell vizsgálnunk, de nagyon jó, hogy sorozatban kétszer enyém lett a pole. Remélhetőleg holnap is első leszek.”

„Nehéz lesz kezelni az abroncsokat, mivel még lágyabbak a keverékek, mint múlt héten voltak. Véget ért az időmérő, szóval most már a futamra kell koncentrálnunk. Sosem alakul semmi tökéletesen, de majd meglátjuk, mi lesz” – tette hozzá Verstappen.

Mazepinnek mérnöki órákat kell vennie…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 48 ezred döntött: Verstappené a pole Norris előtt az Osztrák Nagydíjon!
Következő cikk Norris a 2. helye után: „ez volt az eddigi legjobb köröm”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország