Verstappen örül, hogy abbahagyják a kérdezősködést

megosztás
hozzászólás
Verstappen örül, hogy abbahagyják a kérdezősködést
Szerző:
2019. aug. 3. 19:32

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője első pole-ja után elsősorban annak örül, hogy nem kérdezősködnek arról, hogy mikor szerzi már meg az első pole-ját. Eközben Lewis Hamilton nem emlékezett arra, hogy 2012-ben ő nyert Magyarországon.

Max, vasárnaponként briliáns teljesítményt nyújtasz, már 7 győzelemnél tartasz. Mi az a mindent felülmúló érzés, amit az első pole-od után érzel?

„Hogy az emberek abbahagyják a kérdezősködést erről. Nekem ez nem igazán számított. Tudtam, hogy csak idő kérdése az első pole. Természetesen én magam is hibáztam korábban, amikor lehetőségem volt az első rajtkockára. Ma viszont sikerült, én pedig nagyon örülök ennek.”

Még több F1 hír:

Lewis, 2012-ben te nyertél a Hungaroringen, akkoriban hat világbajnok volt a szakaszban, és te csak egyszeres világbajnok voltál. Most viszont csak három világbajnok van a szakaszban, te pedig ötszörös világbajnok vagy. Úgy gondolod, hogy most könnyebb győznöd, mint 7 évvel ezelőtt, vagy sem?

Verstappen: „Nem tudtam, hogy egy szakaszban vagyunk…”

Hamilton: „Én nyertem 2012-ben? Annyira régen volt, hogy már nem is emlékszem. A riválisokat tekintve nem hiszem, hogy lenne különbség 2012 és 2019 között. Most a 3 topcsapat vív komoly harcot.”

„Hogy könnyebb lenne győznöm, mint 7 évvel ezelőtt? Nem mondanám ezt. Természetesen mások a körülmények, és a tapasztalatok megszerzésével remélhetőleg ma már kicsit felkészültebb vagyok, mint akkor. Viszont továbbra is küzdenem kell, hiszen minden hétvégén mások a körülmények. Ez a hétvége jól kezdődött, a mai nap már nem volt annyira jó, de ez nem jelenti azt, hogy a holnapi nap nem lehet kiváló.” – zárta a harmadik helyről rajtoló brit.


43 esztendővel ezelőtt szenvedett súlyos égési sérüléseket Niki Lauda, aki azonban pár héttel később a csodával határos módon visszatért, és folytatta a harcot a világbajnoki címért.

Russell biztosan nem ül át a Mercedesbe 2020-ban

Előző cikk

Russell biztosan nem ül át a Mercedesbe 2020-ban

Következő cikk

Vettel parádés mentése a Ferrarival a Hungaroringen (videó)

Vettel parádés mentése a Ferrarival a Hungaroringen (videó)
Hozzászólások betöltése