Verstappen: Olyan volt, mintha hiányzott volna egy tüdőm...
A Red Bull-pilóta Max Verstappen arról mesélt, hogy nehezen telt számára a szaúdi versenyhétvége, a megszokottnál jóval hosszabb szünetet pedig arra fogja használni, hogy teljesen visszanyerje az erejét.
Max Verstappen Szaúd-Arábiában kihagyta a médianapot egy betegség miatt, ennek ellenére a szabadedzéseken jó tempót mutatott, majd a futamon a 15. helyről indulva a 2. lett, miután szombaton a féltengely fogott ki rajta.
Azonban Ausztráliában a holland pilóta elismerte, hogy nagyon rossz állapotban volt: a pénteki FP1-en eléggé kifulladt az első gyorsköre után, és frusztrálta, hogy fizikailag korlátoltnak érzi magát:
„Sokáig el sem akartam hinni a dolgot, mert nagyon rosszul voltam otthon, járni is alig tudtam. Olyan volt, mintha hiányzott volna egy tüdőm. A hétvégére úgy mentem el, hogy azt hittem, már elmúlt, de amikor beültem az autóba az FP1-en, egy gyorskör után rögtön úgy éreztem, két körön keresztül gyűjtenem kell az erőmet, hogy normálisan tudjak lélegezni.”
„Egyértelmű, hogy hatással volt rám a betegség az egész hétvégén, ami nem jó dolog, hiszen az első futamok egyikéről beszélünk. Egyszerűen úgy éreztem, hogy fizikailag korlátozott vagyok, és ez nagyon frusztráló volt.”
„Azóta próbálok dolgozni ezen, és úgy gondolom, hogy sokat javult az állapotom, és normál esetben ez a hétvége már rendben lesz. Dzsiddában minden összejött, hiszen egyébként is kemény dolog ott versenyezni, de van ilyen, mindenki elkaphat egy vírust. Remélhetőleg az év hátralevő részében már rendben leszek.”
Ausztrália után egy szokatlanul hosszú szünet következik az F1-ben a Kínai Nagydíj törlése miatt: a melbourne-i futamot április 2-án rendezik, míg a következő versenyig, Bakuig április 30-ig kell várni. Verstappen kivételesen most nem bánja, hogy ennyi ideig nem áll rajthoz:
„Pár héttel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy nem várom a szünetet, de aztán jött a betegség. Szóval ez a három hét arról fog szólni, hogy teljesen visszanyerjem az erőmet.”
„Bizonyos szempontból tehát jól jön ez a szünet, de összességében inkább annak szoktam örülni, ha folyamatosan versenyzünk” – mondta Verstappen.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.