Verstappen: Ez egy kiváló eredmény a folytatás szempontjából!

A Red Bull-pilóta Max Verstappen először állhatott dobogóra Monacóban, ráadásul győzni tudott a holland, aki természetesen vidáman nyilatkozott a futam leintését követően, és átvette a vezetést a pontversenyben.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Erik Junius

Miután Charles Leclerc nem tudott elindulni a Monacói Nagydíjon, Max Verstappen várhatta az első helyről a lámpák kialvását, és bár a holland pilóta rajtja messze nem sikerült tökéletesre, viszont így is meg tudta őrizni az első helyet, és meglehetősen sima győzelmet aratott.

„Természetesen nagyon különleges ezen a helyszínen nyerni, számomra pedig azért is, mert korábban még sosem végeztem a top 3-ban Monacóban. Csodálatos versenyünk volt! Rengeteg körből állt a futam, és folyamatosan koncentrálnunk kellett, de jól éreztem magam.”

Még több F1 hír:

„Sosem lehet tudni, mi fog történni, de az volt a legfontosabb, hogy vigyázzunk a gumikra, és hogy megfelelő előnyt építsünk ki a kiállások előtt. Persze a többiek hamarabb kiálltak, így kicsit könnyebb volt a dolgom. Végig kontrollálni tudtam a futamot” – mondta elégedetten a holland.

„Természetesen a Monacói Nagydíj egy olyan verseny, amit kifejezetten meg akarsz nyerni. Emlékszem, hogy nagyon fiatalon még a TV-ben néztem a nagydíjat, most pedig itt állok. Nagyon büszke vagyok, viszont már a jövő is a fejemben jár. Kiváló eredmény ez a folytatás szempontjából!”

Az eredmény következtében Verstappen karrierje során először vezeti a világbajnoki pontversenyt, az előnye 4 pont Hamilton előtt, míg a Red Bull fórja 1 pont a Mercedes előtt.

Wolff szabályt módosítana a Forma-1-ben…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: gondolkodás nélkül aláírtam volna a 2. helyet, de így...
Következő cikk Hamilton: alulteljesítettünk Monacóban…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország