Jelentés a szabadedzésről

Verstappen végzett az élen Szingapúrban, Bottas nagyot csattant a Mercedesszel

Max Verstappen nyitott az élen a Red Bull-Hondával Szingapúrban az első szabadedzésen Sebtasian Vettel és Lewis Hamilton előtt, míg Valtteri Bottas összetörte a másik Mercedest, addig Charles Leclercnek technikai gondjai akadtak.

Alexander Albon, Red Bull Racing RB15

Alexander Albon, Red Bull Racing RB15

Zak Mauger / Motorsport Images

A versenyzők teljesen száraz és meleg körülmények között gurulhattak pályára Szingapúrban 32°C-os levegő és 42°C-os aszfalthőmérséklet mellett. A versenyzők sokat nem vártak, és a fél mezőny már az első percben pályára hajtott, hogy abszolválja az installációs körét. Az első időt majdnem 10 perccel a zöld jelzés után teljesítették, ami Leclerc és a Ferrari nevéhez fűződött. Röviddel ezután Vettel is megérkezett, szintén a közepes tappancsokon: 1:50.052.

Az olaszok relatíve hamar elkezdtek gyorsabb köröket menni, összehasonlító teszteket végezvén, beleértve az új első szárnyat, valamint a padlólemezt, aminek a cseréje miatt hosszú percekre a bokszba kényszerültek, de ez tervezett volt a részükről a fejlesztési csomag miatt. Nem sokkal később pedig be is indult az igazi körözgetés a csapatok részéről, sorra futván az időket a forró levegőben és aszfaltcsíkon.

 

Az első etap után Bottas volt az, aki visszatért a pályára, kemény keverékkel, mellyel rögtön futott is egy második időt, amivel igencsak felhívta magára a figyelmet, jelezvén, hogy bőven lehet tartalék a Mercedesben. Mögötte Verstappen lágy gumikon rosszabb idővel várhatta a folytatást. Ezzel azonban nem volt vége a történetnek, mert a finn megint javított és átvette a vezetést a hétvége legkeményebb abroncsán, ráadásul a harmadik szektorban az abszolút legjobb idő volt az övé. Hamilton is ezen a programon volt, és a csapattársához hasonlóan javított, köszönhetően elsősorban annak, hogy a körülmények sokat javultak.

A Ferrari ekkor kezdte meg a lágy gumis etapját, és Vettel az élre is vetődött a szintén gyorsult Verstappen elé, míg Leclerc egy technikai gond miatt nem tudta befejezni a körét. A harmadik szektorban volt egy nagy kattanás az SF90-ben, ami a 4-es fokozatban ragadt. A monacói még pont be tudott hajtani a bokszba, ahol azonban már segítségre volt szüksége.

 

Pár perccel ezután Bottas körül akadtak gondok, aki az első két szektorban javított a kemény gumikon, majd a harmadikban az alagút után a 16-os kanyarban nagyobb erővel nekiment a gumifalnak. Az autó bal oldala súlyosabb károkat szenvedett – az első és a hátsó felfüggesztés is eltört. Valtteri, aki bocsánatot kért a csapatától a hibája miatt, szerencsére nem sérült meg. Az autó mentése és a gumifal javítása miatt a mezőny értékes perceket veszített.

 

Végül a legjobb időt Verstappen rakta össze Vettel előtt, ugyanazon a keveréken, lágyon. A hollandot és a németet Hamilton követte, de már kemény gumikon, akárcsak Bottas a negyedik helyen, míg a legjobb ötben még Albon tudott ott lenni, aki sokkal lassabb volt a csapattársával.

A középcsapatok közül a Renault diktálta a tempót. Hülkenberg a 6. időt rakta össze a két McLaren előtt Sainz-Norris sorrendben. Kvjat és Gasly a Toro Rossóval szintén bent volt a TOP-10-ben, addig Ricciardo, Grosjean, Giovinazzi, Räikkönen, Stroll, Magnussen és Pérez nem, beleértve a két Williamst. Ezúttal Russell volt a leglassabb, míg Kubica Pérezt is megelőzte. Leclerc esetében pedig a technika szólt közbe, amiről fentebb már említést tettünk. 

A TOP-10-ből csak Hamilton és Bottas ment eltérő keveréken, a többiek mind a lágy abroncsokat választották a leggyorsabb köreiken.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 Netherlands Max Verstappen 22 1'40.259     181.797
2 Germany Sebastian Vettel 23 1'40.426 0.167 0.167 181.494
3 United Kingdom Lewis Hamilton 26 1'40.925 0.666 0.499 180.597
4 Finland Valtteri Bottas 14 1'41.336 1.077 0.411 179.865
5 Thailand Alexander Albon 24 1'41.467 1.208 0.131 179.632
6 Germany Nico Hulkenberg 26 1'41.812 1.553 0.345 179.024
7 Spain Carlos Sainz Jr. 20 1'41.966 1.707 0.154 178.753
8 United Kingdom Lando Norris 19 1'42.180 1.921 0.214 178.379
9 Russian Federation Daniil Kvyat 26 1'42.305 2.046 0.125 178.161
10 France Pierre Gasly 24 1'42.377 2.118 0.072 178.036

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo és Norris újabb nagy jelenete, ezúttal Szingapúrból
Következő cikk Marko szerint Hülkenberg egyszerűen kevés a Red Bullhoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország