Verstappen „nyerte” a 2021-es Belga Nagydíjat Russell és Hamilton előtt!

Egészen különleges délutánon van túl a Forma-1, ugyanis a 2021-es Belga Nagydíj egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan arra számíthattunk: két felvezető kört, 3 órás várakozást, és 2 újabb megtett kört követően az időmérős eredmények alapján Max Verstappen nyerte a Belga Nagydíjat.

The Safety Car Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, George Russell, Williams FW43B, and Lewis Hamilton, Mercedes W12

The Safety Car Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, George Russell, Williams FW43B, and Lewis Hamilton, Mercedes W12

Mark Sutton / Motorsport Images

A dráma már a kivezető körökön elkezdődött, miután Sergio Perez megtörte a Red Bullját, így nem rajtolhatott volna el, azonban a verseny kezdetének folyamatos tolása miatt a Red Bull szerelő ismét csodát tettek, így a Christian Horner szerint 3-4 órás munkát alig 1 óra alatt végezték el, és az FIA is engedélyt volna adott arra, hogy a bokszutca végéről elrajtoljon, de persze ekkor még kérdéses volt, hogy lesz-e verseny.

5 órakor az FIA versenybírói hivatalosan is leállították a verseny időtartamát jelző órát, így elméletben még arra lehetőség lett volna, hogy az este 6 órás határon túl is legyen lehetőség egy maximum 1 órás verseny megtartására, azonban ez is távoli lehetőségnek tűnt a nagy eső miatt.

Még több F1 hír:

17.30-kor mondta azt a versenyigazgatóság, hogy 17.45-kor hivatalos tájékoztatást adnak ki az időjárási körülményekről, eközben pedig megkezdték a pálya takarítását is. Az ígért időjárásjelentést először 50-re, majd 55-re és 18.00-ra halasztottak el, de a 18.05-kor bejelentették, hogy 18.17-kor elrajtolhat a verseny.

Ahogyan arra számítani lehetett, a felvezető köröket a biztonsági autó mögött teljesítette a mezőnyt, azonban ahogyan azt Michael Masi kijelentette, attól kezdve, hogy zöldre váltott a bokszutca végén a lámpa, elindultnak tekinti a versenyt, így már az első felvezető kör is versenykörnek számított.

 

Hamar kiderült azonban, hogy mivel az eső nem állt el teljesen, a látási viszonyok nem javultak sokat, hiába szárította 20 Forma-1-es autó is a pályát. A mezőny viszont megtette azt a két szükséges kört a biztonsági autó mögött, amely ahhoz volt szükséges, hogy félpontokat oszthasson az F1 a pilótáknak.

18.25-kor ismét leintették piros zászlóval a versenyt, azonban még ekkor sem állították le a futamot véglegesen, hiába szálltak ki a pilóták az autóikból.

Miután a versenyt már nem indították újra, a 2021-es Belga Nagydíj lett a Forma-1 történetének legrövidebb versenye a maga 14 kilométeres távjával, megelőzve az 1991-es Ausztrál Nagydíjat, amelyet 16 kör után szakítottak meg.

Max Verstappen tehát 12,5 pontot kapott a győzelméért, George Russell megszerezte karrierjének első dobogós helyezését, és 9 nagyon értékes pontot szerzett a Williamsnek, míg Lewis Hamiltonnak meg kellett elégednie a 3 helyével és a 7,5 pontjával.

A mai nap rengeteg furcsasága közül az egyik, hogy hivatalosan hiába csak két, a biztonsági autó mögött futott körből állt a verseny, a leggyorsabb kört így is jegyezték, azt pedig a „versenyt” a 17. helyen záró Nyikita Mazepin kapta, mivel azonban nem a legjobb 10-ben zárta a futamot, nem kapja érte meg az 1 (0,5?) extra pontot.

A verseny idő előtti leintése azt is jelenti, hogy Nicholas Latifi is a pontszerző, 9. helyen zárt, így a Williams az egyetlen csapat, amely a legutóbbi két F1-es versenyen is mindkét autójával pontot szerzett.

Helyezés Versenyző Autó Motor
1 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda
2 United Kingdom George Russell Williams Mercedes
3 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes
4 Australia Daniel Ricciardo McLaren Mercedes
5 Germany Sebastian Vettel Aston Martin Mercedes
6 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda
7 France Esteban Ocon Alpine Renault
8 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari
9 Canada Nicholas Latifi Williams Mercedes
10 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari Ferrari

Quartararo Silverstone-ban is győzött, riválisai sorra betliztek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Több, mint 3 órával az eredeti időpontja után, de elrajtol a Belga Nagydíj!
Következő cikk Verstappen elismerte: nem így akarta megnyerni a versenyt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország