Verstappen-győzelem és Ferrari-katasztrófa a Francia Nagydíjon!
Katasztrofálisan alakult a Francia Nagydíj Charles Leclerc szempontjából, hiszen vélhetően az Ausztriában is jelentkező pedálproblémák miatt esett ki, míg Max Verstappen győzött, így tovább növelte az előnyét.
A Francia Nagydíjjal vette kezdetét a szezon második fele, hiszen a Paul Ricard-i „viadal” a szezon 12. nagydíja volt a 22 futamos versenynaptárban. A szombati időmérőnek megfelelően Charles Leclerc indulhatott az élről, mögötte Verstappen, Perez és Hamilton következett.
Norris meglepetésre befért Russell elé, a két brit mögül pedig Alonso és Cunoda rajtolhatott, míg Sainz teljes motorcsere miatt csak a mezőny végéről indulhatott, és hasonlóan járt a haasos Kevin Magnussen is. Bottas, Gasly és Sainz kivételével mindenki a közepes gumikon indult, Sainzék a kemény keveréket választották.
A rajtnál maradt a Leclerc, Verstappen sorrend, Hamilton pedig a remek rajtjával Perez elé tudott kerülni. Mögöttük Alonso jött fel az ötödik helyre, aztán Russell, Norris és Ricciardo következett. Ocon az első körben megcsúszott, amivel kipörgette Cunodát, a japán így visszaesett a mezőny végére, a francia pilóta pedig 5 másodperces büntetést kapott.
Verstappen nagyon közel tudott maradni Leclerc-hez, de a futam első köreiben nem tudta megtámadni riválisát, miközben Russell megelőzte Alonsót, Ocon pedig Ricciardót. Sainznak 13 körre volt szüksége, hogy feljöjjön a top 10-be.
A 17. körben Verstappen már közel 2 másodperces hátrányból jött ki a bokszba a kemény keverékért, és a hetedik helyre jött vissza, de gyorsan megelőzte Norrist, eközben Sainz a másik mclarenest, Ricciardót előzte meg, és már a kilencedik helyen állt.
A 18. körben Leclerc tette falba a Ferrarit, feltételezhetően pedálprobléma miatt, a baleset miatt bejött a safety car, a legtöbb versenyző pedig kihasználta a lehetőséget és bejött a bokszba, így Verstappen, Hamilton, Perez, Russell, Alonso, Norris, Ricciardo, Sainz volt a sorrend.
Az újraindításnál Sainz gyorsan szedte áldozatait a közepes gumikkal, egy kör alatt megelőzte a két McLarent, a következő körben pedig Alonsót is maga mögé utasította. Az élen Verstappen volt a leggyorsabb, megfutotta a leggyorsabb kört.
A 23. körben Csou csúszott meg a kocsijával, amivel eltalálta Schumacher autóját, a kínai versenyzőnek be kellett jönnie a bokszba, és így már hatalmas volt a hátránya a többiekhez képest, ráadásul 5 másodperces büntetést is kapott.
Sainz veszélyes kiengedés miatt szintén 5 másodperces büntetést kapott, mivel a safety car alatt Albonnak a fékre kellett lépnie a bokszutcában, és csak rajta múlt, hogy nem történt baleset.
Verstappen folyamatosan nyúlt el Hamiltontól, Sainz pedig hosszú támadássorozat végén el tudott menni Russell mellett, ezzel a negyedik helyre jött fel, és bár egyre közelebb került Perezhez is, a gumijai nem néztek ki jól.
Latifi és Magnussen ütközése miatt rövid időre felvillant a sárga zászló, a dán versenyzőnek pedig emiatt fel is kellett adnia a versenyt, így 17-en maradtak versenyben. A mezőny másik felében Perez és Sainz vívott a 3. helyért, a Ferrari-pilóta egy remek helyzetfelismeréssel meg is tudta előzni Checót. Érdekesség, hogy nem sokkal a manőver előtt a csapata arra kérte a spanyolt, hogy jöjjön ki a bokszba, a pilóta válasza pedig nemleges volt.
Egy körrel később és 11 körrel a leintés előtt aztán mégis kijött Sainz, letöltötte a büntetését, és a kilencedik helyre jött vissza, és így Russell kapott lehetőséget arra, hogy a dobogóért harcoljon Russell-lel.
Sainz villámgyorsan megelőzte Ocont és Ricciardót, így a top 10 állása Verstappen, Hamilton, Perez, Russell, Alonso, Norris, Sainz, Ricciardo, Ocon, Stroll volt 10 körrel a leintés előtt, és egyértelműen a Ferrari spanyolja volt a leggyorsabb a pályán a friss közepes "tappancsokkal".
Norris és Alonso is Sainz áldozatául esett, Ocon Ricciardót megelőzve jött fel a nyolcadik helyre, Russell pedig nem akarta elengedni a dobogót, keményen támadta Perezt. Csou megállása miatt a futam végén még jött egy gyors VSC-s fázis, hogy aztán zöld zászlóval menjen végig az utolsó néhány kör.
Az újraindításnál Perez nem figyelt eléggé, így Russell megelőzte a mexikóit, így Verstappen és Hamilton mögött, harmadikként futott be. Perez negyedik, Sainz ötödik lett, és a leggyorsabb körért járó pontot is a spanyol gyűjtötte be.
Rajtuk kívül Alonso, Norris, Ocon, Ricciardo és Stroll szerzett pontot, Vettelnek pedig kevesebb mint egy másodperc kellett volna a pontszerzéshez. A Forma-1-es szezon a jövő heti Magyar Nagydíjjal folytatódik, ami után következik a nyári szünet.
Helyezés | Versenyző | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Max Verstappen | 53 | 1:30'02.112 | 25 | |||
2 | Lewis Hamilton | 53 | 1:30'12.699 | 10.587 | 10.587 | 18 | |
3 | George Russell | 53 | 1:30'18.607 | 16.495 | 5.908 | 15 | |
Teljes eredmény |
Mercedes: Majdnem 6 hónappal vagyunk lemaradva...
Így fest a Paul Ricard-i pálya...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.