Verstappen nem vághat bele a "veszélyes" motogp-s kalandba

Max Verstappen elárulta, F1-es főnökei a Red Bullnál megtiltották neki a motogp-s száguldozást, hiszen szerintük ez "túl veszélyes".

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A 21 éves holland versenyző, akinek a neve mellett négy futamgyőzelem szerepel és 2020-ig szerződése van a Red Bullal, korábban kifejtette, szívesen kipróbálna egy profi versenymotort. 

Tavaly Verstappen a következőket mondta az F1 Racingnek: "Szeretném kipróbálni a MotoGP-t. Amikor nyolc éves voltam, két keréken is versenyeztem, nem csak négyen. Nagyon szerettem."

"Persze kicsit veszélyesebb volt, de nagyon szeretném kipróbálni."

"A MotoGP egy másik világ, de tetszik az érzés, hogy a térdeddel közel kerülhetsz a földhöz a kanyarokban."

Egy évvel később Verstappen azt is elárulta, megkérte a Red Bullt, hogy tesztelhessen a KTM MotoGP csapatával, akiknek egyébként az energiaitalmárka a főszponzoruk - azonban ezt visszautasították.

"Imádnám, ha két keréken versenyezhetnék." - hangsúlyozta egy eseményen, melyet a személyes szponzora, az Exact szervezett - "Azonban nem engedik meg."

"Vettem egy Harley-Davidson motort magamnak, és megkérdeztem a csapatot, hogy kipróbálhatok-e egy MotoGP motort, hiszen a Red Bull abban a kategóriában is szponzorként szerepel a KTM és a Honda oldalán. Sőt, van egy pályájuk is a Red Bull Ring révén."

"Azonban egyértelmű nemet mondtak, hiszen túl veszélyes."

A MotoGP és az F1 közötti vendégtesztek normál esetben éppen ellenkező irányban zajlanak - korábban a Red Bull is szervezett tesztet a Honda párosának, Marc Marqueznak és Dani Pedrosának a Red Bull Ringen.

Sőt, a McLaren versenyzője, Fernando Alonso kétszer - 2015-ben és 2016-ban - is kipróbálhatta a Honda RCV213-at a gyártó éves köszönetnyilvánító eseményén, amikor a wokingi istálló még a japánokkal dolgozott együtt a királykategóriában.  

Fernando Alonso a Honda motoron

Fernando Alonso a Honda motoron

Fotó készítője: Honda

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: persze, hogy jobb lenne, ha nem hólyagosodnának az F1-gumik
Következő cikk Hamilton nagyon elhúzott, Alonso még mindig tartja magát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország