Verstappen nem tudja, mennyire lesz versenyképes Albon mellette

Pierre Gasly minimális nyomást sem jelentett Max Verstappen számára a Red Bull-Hondánál, de most már Alexander Albon előtt adott a feladat, hogy több pontot szerezzen a franciánál, ami talán nem lesz túl nehéz feladat.

Alex Albon, Red Bull Racing, talks to Max Verstappen, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull minden támogatást megadott Pierre Gaslynak, akinek végül a nyári szünet elején el kellett hagynia a csapatot, melyhez csak tavaly év végén csatlakozhatott Daniel Ricciardo távozásával. A francia egy top-autót vezethetett, de nem tudott harcban lenni a jobb helyekért, ellenben Max Verstappennel, aki lassan a második helyet is átveheti, és egyelőre ő az, aki a Mercedesek mellett nyerni tudott a szezonban.

Még több F1 hír:

Dr. Helmut Marko döntése részeként Gasly visszakerült a Toro Rossóhoz, míg Alexander Albon felkerült a Red Bull-Hondához. Verstappen jól ismeri a thai pilótát, akivel korábban már versenyzett, még az F1 előtt. A holland azonban azt nem tudja, hogy mennyire lesz versenyképes az új csapattársa, akinek igen fontos lenne sok pontot gyűjtenie, és nemcsak maga miatt, hanem a Red Bull konstruktőri második helyéért is.

„Régóta ismerem már Alexet, aki egy jó versenyző. Egy olyan srácról beszélünk, aki igen gyors, és támogatom őt, de nehéz megmondani, hogy mennyire lesz versenyképes. Egy számára új csapatánál versenyez és egy új autóval, akárcsak tettem én azt pár esztendővel ezelőtt Barcelonában, kicsit hasonló körülmények között. Az idő majd eldönteni, de Alexnek is megvannak a képességei ahhoz, hogy jól teljesítsen. Biztos vagyok benne, hogy a csapattal közösen mindent meg fogunk tenni azért, hogy a lehető leghamarabb megtalálja a ritmust.”

„Személy szerint csak erre a hétvégére koncentrálok. Egyelőre nem az új motorral fogok vezetni, és keményebb hétvégére is számítok, mint a nyári szünet előtti időszakban, mivel itt Spában és majd Monzában is sok lesz az egyenes. Ugyanakkor idén már volt pár futam, amikor versenyképesebbek voltunk a vártnál, lásd Silverstone. Meglátjuk, hogy mi lesz, de ha megnézzük azt, hogy itt az 1-es és a 3-as szektor szinte végig egyenesekből, gyors részekből áll, akkor nem lesz könnyű megtalálni az ideális beállítást, hiszen a pálya középső része pedig kanyargós.”


Középpontban a legendás F1-es pálya, természetesen Max Verstappennel, aki számára a hollandok közelsége miatt ez egy hazai helyszínnek is tekinthető.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen és Hamilton párbajára még várni kell, és még beleszólhat Vettel is
Következő cikk Gaslynek van még esélye visszakerülni a Red Bullba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország