Forma-1 Kanadai Nagydíj

Verstappen nem teljesen elégedett: „Van mit tennünk...”

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen nem teljesen elégedett a jelenlegi helyzetükkel – a 6. helyen végzett a második edzésen a holland, aki szerint finomhangolásra van szükség.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Miután az első szabadedzés alig tartott pár percig, a Forma-1 úgy döntött, 60 helyett 90 percig fog tartani a második gyakorlás, ahol a Red Bull versenyzője, Max Verstappen a hatodik helyen végzett.

A holland elé a két Mercedes, a két Ferrari és Alonso fért be, ugyanakkor Hamilton, Russell és Alonso az FP2 vége felé futotta meg a gyorskörét. Verstappen nem is emiatt elégedetlen kissé, hanem amiatt, hogy szerinte nem veszi jól a kerékvetőket az RB19-es:

Még több F1 hír:

„Nem lehet azt mondani, hogy ez egy normális péntek volt, mert nem igazán tudtunk vezetni az első szabadedzésen. De persze a többiek is ugyanilyen helyzetben voltak. Szerencsére a második edzésen már tudtunk körözni.”

„Azt gondolom, továbbra is van mit tennünk, mert a kocsi nem igazán veszi jól a kerékvetőket. Nem nagyon rossz a helyzet, de finomhangolásra és alakításra lesz szükség” – mondta Verstappen.

A világbajnoki éllovas nemrég azt is elmondta, hogy melyik versenyző futamgyőzelmének örülne.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy elfüstöl Hülkenberg alatt a Ferrari-motor a kanadai FP2-n
Következő cikk Hamilton: Van még bennünk potenciál, de egyvalami zavar...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország