Verstappen nem érti a büntetését, Ricciardo talán rajthoz sem áll Szingapúrban

Max Verstappen a Renault új fejlesztésével egész jól tartotta magát a harmadik helyen, Valtteri Bottas előtt, mígnem a végén egy 5 másodperces büntetést nem kapott, miután összeértek a finnel. Daniel Ricciardo erőforrása elfüstölt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB14 and Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09 battle

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A Red Bull holland versenyzője természetesen nem örült a történteknek, hiszen a harmadik hely is meglehetett volna Sebastian Vettel és Lewis Hamilton rajt utáni ütközésének köszönhetően. Végül ötödik lett.

Verstappen úgy kommentálta a büntetését a rádióban, hogy "nagyszerű munkát végeznek, ahogy kinyírják a versenyzést".

Majd a verseny után bővebben is kifejtette véleményét: "Olyan pozícióba kerültünk, amire nem is számítottunk. Szerintem Valtterinek legalább egy autónyi helyet hagytam, de nekijött a kerekemnek, és aztán egyenesen kellett mennie."- mondta a Sky Sports F1 előtt - "Talán azért adtak büntetést, mert előtte egyszer elfékeztem magam Valtteri ellen, de így sem volt fair."

"Az autó nagyon jól ment. A végsebesség hiánya ellenére is nagyon jól kezeltük a gumikat. Mindent kézben tartottunk. Optimistán utazunk el Szingapúrba; remélhetőleg a lemaradásunk a motor terén nem túl nagy."

Legyél Te is Motorsport Magazin-tag: itt támogathatod az élő adást

Daniel Ricciardo a Renault hibája miatt ismét nem látta meg a célvonalat, vagyis az ausztrál csalódottan nyilatkozott a verseny után. A Red Bull versenyzője az elmúlt hat versenyből négyen nem ért be a célba.

"Nem mindig élvezetes, és ha megnézzük az egész szezont, akkor elég frusztráló. Még mindig nem tudom, mi volt a gond."

"Megelőztem Strollt, majd láttam, ahogy füstfelhő szállt fel az autó hátuljából. Ha Szingapúrban büntetést kapok, akkor talán el sem utazom." 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: "Räikkönen szuperfair volt, Vettel és Hamilton versenybalesetet szenvedtek"
Következő cikk Grosjean nagyot ment Monzában, de a Renault óvást nyújtott be ellene

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország