Verstappen: Nem Monzában tervezünk motort cserélni

Max Verstappen szerint bár a Red Bull látványosan fejlődött a Mercedeshez képest 2021-re, nem valószínű, hogy Monzában le tudják majd győzni őket. A holland az elkerülhetetlen motorcseréről is beszélt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Erik Junius

A Holland Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően Max Verstappen ha csak három ponttal is, de átvette a vezetést a világbajnoki tabellán Lewis Hamilton előtt. A Red Bull 12 pontos hátrányból követi a Mercedest.

A sorozat soron következő állomása, Monza a Mercedes felségterületének számított a hibrid éra éveiben: a brackley-i csapat 2014 és 2018 között legyőzhetetlen volt itt, és tavaly is csak egy szerencsétlen malőr fosztotta meg Hamilton a sima győzelemtől.

Még több F1 hír:

A Red Bull ellenben hagyományosan szenvedett Monzában az elmúlt években, és Verstappen szerint bár idén minden tekintetben fejlődtek, a Mercedes legyőzéséhez ez nem lesz elég.

„Az előző évekhez képest természetesen jobbak az esélyeink, de nem hiszem, hogy ez elég lesz ellenük. A sprintversennyel mindenesetre megint sok lesz az ismeretlen” – mondta a holland az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„Bízom benne, hogy a lehető legjobban felkészültünk a hétvégére. Nehéz megmondani, hol leszünk az erősorrendben. Nem számítok arra, hogy olyan erősek leszünk, mint Zandvoortban.”

Verstappen annak tudatában vágott neki a szezon második felének, hogy valamelyik versenyen be kell vállalnia egy minimum 10 helyes rajtbüntetést motorcsere miatt. A Red Bull hasonló esetekben többször is Monzában ejtette meg a kényszerű cserét, így akár logikus döntés lenne most is így tenniük egy olyan pályán, ahol könnyű előzni.

A holland szerint a büntetés bevállalása nem időszerű akkor, amikor a világbajnoki küzdelem ennyire szoros, ráadásul már a szombati sprintkvalifikáción is lehet pontokat gyűjteni.

 „Még nem döntöttük el, hol hajtsuk végre a motorcserét. A mostani motor még nagyon új, a terv szerint egyáltalán nem az, hogy itt” – mondta a tabella első helyezettje.

Nagy küzdelem várható az Alfa Romeo szabadon maradt versenyzői üléséért

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: Monza papíron nem fekszik a Ferrarinak
Következő cikk Russell: a Mercedes egyenlő bánásmódot ígért Hamiltonnal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország