Verstappen: nem jó ötlet arra kényszeríteni a pilótákat, hogy mindhárom keveréket használják

Az unalmasabb futamok miatt sokan álltak már elő különböző ötletekkel az utóbbi hetekben és hónapokban, hogy miként lehetne izgalmasabbá varázsolni az F1-et. Max Verstappen most egy újabb esetleges megoldásról mondott véleményt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, in the pits

Steven Tee / Motorsport Images

Voltak, akik szerint vissza kellene hozni a tankolást, mások gumiháborút akarnak, az F1 vezetősége pedig gyakran kacérkodik a fordított rajtrácsos sprintfutamok ötletével is. Ezekből azonban eltérő okok miatt ugyan, de eddig nem valósult meg semmi.

Az egyetlen látszólagos próbálkozás, mely a Mercedes uralmának megtörésére és az akciódúsabb futamokra irányult, a nemrég bevezetett technikai direktíva volt, amellyel az időmérős partimódokat törölték el.

Még több F1 hír:

Ennek első éles tesztje Monzában volt, és láthattuk, hogy a kvalifikáción jóformán semmit sem ért, hiszen a Mercedes így is simán húzta be az újabb első sort. A futamon ugyanakkor már volt némi hatása, hiszen sem Hamilton, sem Bottas nem tudott olyan ütemben átjönni a mezőnyön, mint azt talán várhattuk volna a nagy előnyük tudatában.

A spái futam után többen is, köztük Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt javasolta, hogy a több bokszkiállás színesíthetné a versenyeket. A gumik folyamatos beszédtémát jelentenek a Pirelli-korszakban, és a Forma–1 egyszerűen nem tud dűlőre jutni ebben a kérdésben.

Most az az ötlet merült fel, hogy mi lenne, ha a pilótáknak mindhárom gumikeveréket használniuk kellene a futam során. Ezzel biztosítva lenne, hogy legalább két kerékcserét kéne végrehajtaniuk a csapatoknak egy-egy versenyző esetében, és így nagyobb lehetne a taktikai eltérés és talán a kavarodás is a mezőnyben.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen szerint ez azonban nem jó megoldás. „Ez legalább két kiállást takar. Néha viszont nem szeretnéd feltenni a leglágyabb vagy legkeményebb keveréket. Szerintem Alex megtapasztalta ezt Barcelonában, hogy milyen az, amikor nem akarsz a legkeményebb gumin lenni.”

„Ha a keverékek kicsit közelebb lennének egymáshoz kopás szempontjából, akkor talán igen. Én azonban nem tartom jó ötletnek, hogy ilyesmire kényszerítsük a pilótákat” – véli a holland.

„Nem hinném, hogy mindhárom keverék használata előnyös lenne. Amikor mondjuk elmegyünk Silverstone-ba, nem akarjuk feltenni a leglágyabb keveréket a futamon, Barcelonában pedig a legkeményebbet nem akarjuk használni. Szóval nem, én nem látom ennek értelmét” – tette egyértelművé Verstappen.


Minden eddiginél élethűbb a Forma-1 új hivatalos játéka

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk McLaren: az idejétmúlt infrastruktúra a legnagyobb hátrányunk
Következő cikk A „szőke amerikai”, aki megmenthette volna a Mercedes futamát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország