Verstappen: „Nem fogok keresztbe tenni Hamiltonnak...”

Max Verstappen úgy érzi, Lewis Hamilton valóban nem volt szabálytalan a Francia Nagydíj pénteki napján, de ha harcban lenne vele a világbajnoki címért, akkor talán másképpen fogalmazott volna.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Zak Mauger / Motorsport Images

Mint ismeretes, Max Verstappen és Lewis Hamilton a Francia Nagydíj pénteki második szabadedzésén „találkoztak egymással”, amikor a Mercedes címvédője hibázott, majd a pályára való visszahajtáskor túlságosan is közel került a Red Bullhoz. Az FIA a tréning után vizsgálat az esetet, majd nem sokkal később megerősítette, hogy nincs szükség további intézkedésre.

Még több F1 hír:

Hamilton tehát nem kapott büntetést, és Verstappen is egyetértett abban, hogy a brit valójában semmi olyat nem tett, ami igazán veszélyes lett volna. Másrészt egy szabadedzésről beszélünk, miközben kontaktus sem volt a két versenygép között. Sok rajongó azonban rögtön kivételezéssel vádolta meg a szövetséget, ám most Max tisztázta a helyzetet.

„Lewis vétett egy hibát a 4-es kanyarban, igen, de amikor ilyesvalami történik, semmi olyat nem fogok kihozni belőle, ami problémát okozna. Végeredményben nem vagyunk harcban velük. Ha ez a bajnoki címért menne, vagy azt várjuk, hogy valóban harcban leszünk a Mercedesszel ezen a hétvégén, akkor talán megpróbálsz kihozni valamit ebből a helyzetből, de nem érzem, hogy ezt kell tennem ebben a pillanatban.” - mondta Verstappen a Ziggo Sport kérdésére.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

„Együtt voltunk ott a versenybírák előtt, és azt mondtam, hogy valójában nincs sok mondanivalóm a dologról. Előfordulhat, hogy nem lát téged a tükörben, mivel láthattuk, hogy keresett engem. Ezek a tükrök azonban túl nagyok, és a pálya egy része nagyon széles. Szóval azon a ponton nem láthatott a tükörben. Láttam, hogy feltette a kezét, és szerintem ez így tisztességes. Nincs értelme belemenni abba, hogy feltartott, vagy sem.”

„Végeredményben ez csak egy szabadedzés volt, így ez nagyon más, mint ami Kanadában történt közte és Vettel között. Ez egy teljesen más helyzet volt, szóval nem csinálok belőle ügyet, és arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem. Meglátjuk, hogy mit hoz a folytatás, de eddig nem igazán érzem az új motort. Ugyanakkor még nem is csavartuk fel igazán, szóval várnunk kell. Ha ezt megtesszük, láthatjuk a különbséget. Nem várok hatalmas differenciát, de minden kisebb plusz segít.”

Az eddigi kép alapján úgy tűnik, hogy ezen a pályán a közepes gumik jobban működnek és gyorsabbak is. A Ferrari pedig erősen küszködött az abroncsokkal, ami jó lehetőséget jelenthet a Red Bull Racing számára. Ez pedig esélyt adhat Verstappennek, hogy Barcelonához és Monacóhoz hasonlóan saját erőből legyen a Ferrarik előtt.

„Igaz, hogy a közepes gumik jobban működnek, mert itt a lágy keverék nem tart sokáig. És nem hiszem, hogy használnánk őket a versenyen. Szerintem mindenki megpróbál valami mást kipróbálni a Q2-ben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megérthetetlen a Pirelli: Albon szerint most túl nagy a meleg a gumiknak
Következő cikk Éles kritika Amerikából: túl könnyű az F1-es autókat vezetni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország