Verstappen nem érti, miért hívta ki a csapata

Max Verstappen azt akarja a Red Bulltól, vizsgálják ki, miért kellett őt kihívni az Azeri Nagydíjon a bokszba, az ezután következő biztonsági autós fázis ugyanis a győzelmébe került.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, on the podium

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Verstappen honfitársa, Nyck de Vries a 10. körben a hatos kanyarnál találta el a falat, emiatt eltört az AlphaTauri bal első felfüggesztése, ő pedig a kanyarban található kis bukótérben állt meg. A Red Bull még a kör végén behívta Verstappent, de ahogy jött vissza a pályára, a versenybírók beküldték a biztonsági autót, hogy a pályabírók eltakaríthassák a sérült autót.

Így Verstappen riválisai reagálhattak és a lassabb tempó miatt kevésbé kockázatos kerékcserék után Sergio Perez és Charles Leclerc is elékerültek. Verstappen a monacóit már az újraindítást követően megelőzte, de úgy érzi, a rosszul időzített kerékcsere elrontotta a versenyét, ezért a csapatnak meg felül kellene vizsgálnia magát:

„Láttam, hogy megállt egy autó, azt hittem, valaki csak elfékezte magát. Utólag már értem, hogy mi történt, ezt ki kéne vizsgálnunk, mármint, egyértelmű volt, hogy az egyik kerék sérült és nem fog visszajutni a bokszba, még ha a pályára vissza tudott volna tolatni. Szóval ezt ki kell vizsgálni, mert ez nyilván ártott a versenyemnek.”

„Látom a képernyőmön, hogy mi történt, de nem tudom rendesen megnézni, hogy a kerék még az autón van-e, szóval erre a csapatnak illene ránéznie. Ahogy mondtam, megvizsgáljuk, hogy csinálhattunk-e volna valamit máshogy. Azt sem tudom már, hogy pontosan mikor hívtak a bokszba, szóval így kicsit nehéz erről beszélni.”

Verstappen elmondta, az újraindításnál igyekezett hamar DRS-távolságba kerülni Perezhez képest, de túl sokat vett ki a gumikból a felzárkózás. Onnantól inkább a gumikra vigyázott, főleg, mivel a vége felé komolyan romlott a teljesítménye.

„A biztonsági autó után próbáltam nyomás alá helyezni Checót, DRS-távolságba kerülni. azt hiszem, egyszer elég közel is kerültem hozzá, de végül ennyi lett belőle, próbáltam felzárkózni. Szerintem a gumikat is odavágtam kicsit, ráadásul egy ilyen hosszú etaphoz képest túl korán. Aztán egy ponton lehiggadtam, csak csináltam a dolgomat, próbáltam nem teljesen tönkretenni a gumikat.”

„Nagyon nehéz volt a kanyarok bejáratánál a megfelelő egyensúlyt eltalálni, itt pedig sokszor ez a legfontosabb. Küszködtem, mert hol túlkormányzott, hol alulkormányzott volt az autó, folyamatosan állítgattam a kormányon, hogy megtaláljam, hogyan jó az egyensúly az autóban. A verseny vége felé megtaláltam az arany középutat, mert az utolsó tíz kör nagyon erős volt és jobban is viselkedett az autó.”

Alonso: a „szenvedő” Aston Martin 1 másodperccel végzett a „hibátlan” Ferrari mögött

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff szerint nem lehetetlen felzárkózniuk az élmezőnyre
Következő cikk Vasseur: van fontosabb ennél a dobogónál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország