Verstappen nem érti, miért hagyták meg a második szabadedzést

Max Verstappen szerint az F1 vezetőinek egyszerűen kukázniuk kellett volna a szombati második szabadedzést, mivel az érzése szerint a jelenlegi formátum esetében eléggé felesleges.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A megszokott három szabadedzés helyett a most hétvégi sprintfutamos formátum miatt csak kettőt tartanak, de Verstappen szerint a második teljesen értelmetlen. Ez főként annak köszönhető, hogy az autók a tegnapi időmérő óta már parc fermé alatt állnak, vagyis nem igazán lehet rajtuk változtatni.

Emiatt lényegében talán csak arra fogják használni a csapatok a rendelkezésükre álló időt, hogy hosszabb etapokat fussanak, és megpróbálják megérteni a különböző keverékek működését a vasárnapi versenyre.

Még több F1 hír:

A holland versenyző ugyanakkor megkérdőjelezte a gyakorlás szükségességét, mivel érzése szerint nagyon semmit nem tudnak majd célba venni, hiszen a beállításokon már nem lehet komolyat módosítani.

„Nekem az a furcsa, hogy lemegy az időmérő, de utána már semmit sem módosíthatsz az autón. Aztán jön egy újabb edzés, majd pedig a sprintverseny. Én pedig azon gondolkozom, hogy miért nem hagyjuk el azt a gyakorlást, ha már úgyse számít semmit” – nyilatkozta a bajnoki éllovas a Ziggo Sportnak.

Emellett arra is kitért, hogy a péntek menetét ő „furcsának” érezte, miután az időmérő már nem tűnt olyan intenzívnek, mint korábban. „Ez csak egy újabb péntek. Csak a második edzés helyett egy időmérő van, ahol nem is számítasz pole-szerzőnek. Ez tehát egy kicsit furcsa.”

 

„Furcsa úgy időmérőt teljesíteni, hogy igazából semmi tétje nincsen. Nem igazán kapod meg ugyanazt az érzést, ha megszerzed az első helyet. Remélhetőleg szombaton azért fogunk tudni támadni, de majd meglátjuk.”

Verstappen egyébként a második helyről várhatja a délután sprintfutam rajtját, miután az időmérőn Lewis Hamilton jobbnak bizonyult nála. A Red Bill pilótája az edzés végefelé fura alulkormányzásra panaszkodott, és nem értette, hogy mi állhatott emögött. Azóta talán már kiderült pár dolog.

„Nem számítottam ilyen komoly tapadásra, és talán túl sok hátsó szárnyat is használtunk. A pálya azonban hirtelen sokkal gyorsabb lett az időmérőn, főleg a lassú kanyarokban. Mivel rengeteg kanyar padlógázas már, ezért ott nem tudsz annyi időt nyerni. Egyszerűen nem volt ideális.”

Az emlegetett második gyakorlás egyébként nemsokára, magyar idő szerint 13 órakor veszi kezdetét.

Leclerc örült időmérős negyedik helyének

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas vagy Russell? Wolff utalást tett arra, mikor várható a döntés
Következő cikk Hamilton: „Vakmerő elszántsággal vetem bele magam a sprintversenybe”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország