Verstappen: nem érdekel, mikor nyerem meg a világbajnoki címet
Max Verstappen a jövő heti Katari Nagydíjon megszerezheti a harmadik Forma-1-es világbajnoki címét, lehet, hogy kissé fura módon már a vasárnapi verseny előtt.
Miután Sergio Perez egyéni teljesítménye drasztikusan visszaesett a 2023-as Forma-1-es Miami Nagydíj után, és nyilvánvalóvá vált, hogy a rivális topcsapatok nem fogják elkapni a szezon végéig koncepcióváltás nélkül a Red Bullt, mindenki érezte, hogy Max Verstappen lesz az idei év F1-es világbajnoka.
Miután 2022-ben a második világbajnoki címét furcsa körülmények között, egy olyan versenyen szerezte meg, amelyen az FIA-n kívül még a csapatok is azt hitték, hogy a rövidebb versenytáv miatt nem lesznek jogosultak teljes értékű pontokra, Verstappen 2023-ban is hasonló helyzetbe kerülhet.
Katarban ugyanis Verstappen már a szombati sprintverseny után megszerezheti a harmadik világbajnoki címét, ha hárommal több pontot szerez Pereznél a sprinten.
Amellett, hogy az F1 sulykolása ellenére a szurkolók sem rajonganak kifejezetten a sprinthétvégékért, a pilóták sem tudják hova tenni az ott elért eredményeiket: a Belga Nagydíj szombati sprintjén hiába végzett a második helyen Oscar Piastri, ő is úgy fogalmazott, hogy nem tekinti valódi dobogós helyezésnek azt.
Max Verstappent azonban a legkevésbé sem érdekli az, hogy nem egy vasárnapi nagydíj végén szerezheti meg a következő világbajnoki címét.
„Semmit nem érzek ezzel kapcsolatban, ha szombaton, vasárnap, vagy az azt követő héten szerzem meg, nem érdekel, mert tudom, hogy egyre közelebb vagyok hozzá. Ugyanakkor őszintén, nem nagyon gondolkozok ezen” – válaszolta Verstappen a RacingNews365 kérdésére.
„Lehet, hogy így lesz a legjobb? Talán az esti ünneplés után vasárnap kicsit rosszabb lesz a reakcióidőm a rajtnál” – mondta nevetve Verstappen.”
Az Alpine-nál mindeközben a Renault vezérigazgatója járt beszédet mondani: nem dicséretből.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.