Verstappen: "Nem állhatunk le csak úgy, mint a Mercedes"

Max Verstappen szerint a kutatási-fejlesztési források átváltása 2020-as autójukról a 2021-esre, ahogy a Mercedes is csinálta, nem működne a Red Bull Racingnél.

Verstappen: "Nem állhatunk le csak úgy, mint a Mercedes"

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Eifel Nagydíj hétvégéjén mondta el, hogy a brackleyi csapat teljesen leállt 2020-as autójuk fejlesztésével és már a 2021-es modellre koncentrálnak. Ez a Nürburgringen a tempóban is megmutatkozott, mivel a Red Bull hozott új elemeket és az eddigieknél közelebb is voltak hozzájuk.

Wolff elmondta, a Mercedes „nagyon alaposan átgondolt döntés” alapján váltott a 2021-es autóra, ugyanis nagy változások lesznek csomagjukban, bár a váz és az alkatrészek nagy része a jelenlegi marad a következő szezonra, ugyanis az új szabályzat bevezetését 2022-re halasztották.

Az FIA által bevezetett zsetonrendszernek hála egyes részeken lehet módosítani, míg az aerodinamikai elemek szabadon fejleszthetőek, ugyanis bevezettek egy pár szabálymódosítást, ami a következő szezonra a leszorítóerőt hivatott csökkenteni. Emellett a Mercedesnek a DAS betiltásával is számolnia kell.

Még több F1 hír:

Verstappen szerint riválisaival szemben a Red Bull azért folytatja az RB16-os fejlesztését 2020-ban, ugyanis a technológia nagy részét úgyis átviszik a következő szezonba: „A mi részünkről fontos, hogy minél többet megtudjunk az autóról, mert nem sokat tudunk változtatni jövőre.”

„Amit most csinálunk, és amikre most rájövünk, amúgy is hasznunkra lesznek jövőre, amit meg a Mercedes csinál, az nekik működhet, nekünk talán nem. Szóval csak megyünk tovább és jövőre kiderül, hogy végül mire jutottunk.”

Verstappen azonban nem gondolja, hogy túl nagy jelentősége lenne a kisebb különbségnek a Mercedeshez képest a Nürburgringen, még ha el is ismerte, hogy az autó jobb volt: „Nem tudom, nagyon hideg volt és régen voltunk a Nürburgringen. Itt sem volt még verseny, szóval itt is látnunk kell, hogy mennyire tudunk versenyezni velük. Az egyensúlya kicsit jobban összeállt szerintem, ami azért sosem rossz.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Nico Hulkenberg, Racing Point RP20, and Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, Nico Hulkenberg, Racing Point RP20, and Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Verstappen csapattársa, Alex Albon is kiállt a Red Bull terve mellett a fejlesztés folytatásáról: „Már a Nürburgringre hozott fejlesztéseken is látszott, hogy az autó jó irányba halad, és ahogy Max is mondta, a szabályok nem nagyon változnak, szóval dolgozunk rajta tovább. Ez jövőre is csak a hasznunkra lehet.”

Albon úgy gondolja, formája fejlődőben van és elmondta, a csapat azon dolgozik, hogy a rajtjait erősítse: „Úgy gondolom, hogy egész évben fejlődtem az időmérőkön, a futamok sem túl rosszak, de a csapattal próbálunk javítani a rajtokon, a Renault és a Ferrari is jobbnak tűnik ebben és onnantól a felzárkózásról szól minden.”

„Aztán persze a Nürburgringen egy hiba, egy elfékezés az egész stratégiánkat felforgatta a versenyre. Ahogy mondtam azonban, a dolgok jó irányba haladnak, csak jobban kell a vonalról eljönnöm, tisztább versenyeket futni és meglesz az eredménye.”

Vettel méltóságteljesen távozna a Ferraritól

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Vettel méltóságteljesen távozna a Ferraritól
Előző cikk

Vettel méltóságteljesen távozna a Ferraritól

Következő cikk

Hamilton kiakadt: nem érti, mit keres Petrov a versenybírák között

Hamilton kiakadt: nem érti, mit keres Petrov a versenybírák között
Hozzászólások betöltése