Verstappen nem áll a Sky mikrofonjai elé Mexikóban, ez az oka! – sajtóhír

A RacingNews365 úgy tudja, hogy Mexikóban nem fog nyilatkozni a Sky Sports brit, német és olasz csatornájának sem, méghozzá egy meglehetősen érdekes ok miatt.

Pole man Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A RacingNews365 vasárnap reggel írt arról, hogy információik szerint Max Verstappen Mexikóban bojkottálja a Sky Sports brit, német és olasz csatornáját is, ennek pedig a Sky brit riportere, Ted Kravitz az oka.

Kravitz a múlt heti USA Nagydíjon többször is azt mondta, hogy Hamiltontól „ellopták” a 2021-es világbajnoki címet, a portál beszámolója szerint Kravitz ezt mondta az austini futam után:

Még több F1 hír:

„Hamilton az egész évben nem nyer futamot, aztán egy olyan pályára ér, ahol nyerhetett volna, és ugyanazzal a sráccal csatázott, aki egy évvel korábban megnyerte azt a versenyt, amely győzelmet ellopták Hamiltontól, és sikerült előtte célba érnie.”

„Micsoda forgatókönyv és micsoda történet lehetett volna ez! De nem így alakultak ma a dolgok. Mert a srác, aki megnyerte a futamot, miután ellopták tőle a győzelmet, meg tudta előzni őt, mert gyorsabb kocsija van a mérnöki munka és a tervezés miatt, és nagyjából miatta” – mondta Kravitz, miközben a technikai igazgatóra, Adrian Newey-ra mutatott.

Ezen kívül az amerikai versenyhétvége korábbi részében is megjegyzést tett Verstappenre a riporter – mint ismert, a holland azt követően biztosította be matematikailag a világbajnoki címét, hogy teljes pontokat osztottak Szuzukában, illetve Leclerc-t megbüntették pályaelhagyás miatt:

„Verstappen is itt van az austini paddockban, úgy tűnik, nagyon boldog. Nem olyan pilótának tűnik, aki normál módon is világbajnoki címet tud nyerni.”

Egy szívműtét is belejátszhatott abba, hogy a Red Bull átlépte a költségvetési plafont...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto megerősítette, mi volt a probléma Leclerc autójával az időmérőn
Következő cikk Mick Schumacher az Audi-ülésről: „Jó ezt hallani, de...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország