Verstappen nem akar "cicaharcba" keveredni Leclerc-el

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Charles Leclerc „jobban megválogatja, mibe megy bele” a múlt heti rajtbalesete után Max Verstappennel, míg a holland elmondta, nem akar „cicaharcba” bocsátkozni a monacóival.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Steven Tee / Motorsport Images

Charles Leclerc Sergio Pereznek ment neki a Szahír Nagydíj első körében, a baleset következtében ő és Max Verstappen kiestek, míg a Racing Point pilótája továbbment, és meg is nyerte a versenyt. A monacói idén több rajtbaleset okozója volt, Sebastian Vettelt a Stájer Nagydíjon ütötte ki, míg Perez csapattársát, Lance Strollt Szocsiban.

A Ferrari versenyzője elmondta, elfogadja a múlt heti balesetért járó rajthelyes büntetést, de rámutatott, hogy rohamos rajtjai inkább hasznosak voltak számára idén: „Azt hiszem, nem adtam túl sok választási lehetőséget a versenybíráknak, mert miután kiestem, valamilyen büntetést kellett kapnom.”

Még több F1 hír:

„Az egyetlen, amivel büntetni tudtak, az az volt, hogy a következő futamra kapjak valamit. Ez ilyen, vannak futamok, ahol sok helyet szereztem az első körben, ami sok pontot ért, néha viszont nem jönnek össze a dolgok, mint ahogy most, vagy Ausztriában.”

„Mindenesetre ezek sok pontot hoztak nekem, maximum jobban megválogatom majd, hogy mibe megyek bele, mert az, hogy Maxot ott megelőzzük, nem ért volna sokat, tekintve, hogy gyorsabb volt nálunk. Mindenesetre ez a múlt, tanulok belőle és ennyi.”

 

Verstappen elmondta, nem akar beszélni a Ferrari pilótájával a balesetről: „Egyáltalán nem izgat a dolog, le akarom tudni ezt a versenyt és aztán hazamenni. Nincs értelme belekezdeni egy cicaharcba és folyton erről beszélni. Nem számít, mindketten kiestünk és ennyi.”

Verstappen elismerte, hogy nem tudta, hogy amikor megpróbálta kiszélesíteni a kanyart, hogy elkerülje a megpördülő Perezt, nem tudta, hogy a bukótérbe kavicságy került: „Nem láttam a kavicságyat, de mást nem tudtam csinálni, mert ha befékezek és megvárom, míg Checo abbahagyja a pörgést, Charles jön belém. Nem volt hova mennem, balszerencse volt, hogy ott volt a kavicságy, amiatt kormányoztam egyenesen a falba.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Haas nagyon komolyan fogja venni Mazepin esetét
Következő cikk Nem tudtak sokat alakítani Hamilton autóján annak érdekében, hogy Russell beleférjen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország