Forma-1 Monacói Nagydíj

Verstappen „nehezebb” hétvégére számít Monacóban a „közeledő” riválisok miatt

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen elismerte, hogy a most hétvégi Monacói Nagydíj vélhetően a „nehezebb” futamok közé tartozik majd 2024-ben, figyelembe véve a keskeny, kanyargós vonalvezetést, miközben a McLaren és a Ferrari egyre közelebb kerül hozzájuk.

Max Verstappen, Red Bull Racing, in a Press Conference

Verstappen az első öt versenyből négyet kényelmesen tudott megnyerni, Miami óta viszont jóval komolyabbnak tűnik a küzdelem az élcsapatok között, hiszen ott a McLaren egy nagyon erős fejlesztési csomaggal állt elő, aminek köszönhetően jelentősen közelebb kerültek a Red Bullhoz.

Most hétvégén pedig nincs megállás, hiszen jön Monaco, amely papíron ismételten kedvezhet a bikások ellenfeleinek, így Verstappent arról kérdezték a csütörtöki sajtónapon, hogy mire számít. „Megnézve a pálya vonalvezetését, vélhetően nem ez lesz a legjobb helyszínünk, már csak azért sem, mert az autónk általában küszködik a huplikon és kerékvetőkön.”

„Kicsikét dolgoztunk rajta az előző évhez képest. Úgy vélem, hogy eddig a legtöbb pályán javult a lassú tempós teljesítményünk, de ettől még nem gondolom, hogy nagyon könnyű hétvége elé nézünk. Monaco viszont sosem magától értetődő, még akkor sem, ha elvileg tiéd a legjobb autó.”

„Monaco nagyon trükkös, nehezen lehet működésre bírni mindent, a gumikat, jöhetnek piros zászlók, mindig sok a zavaros tényező. Sok minden alakulhat jól, de sok minden sülhet el rosszul. Egyszerűen a legjobbat kell nyújtanunk. Imola persze nagyon rosszul indult, de aztán sikerült fordítanunk. Nem szeretnék újra olyan hétvégét, elég stresszes és nem valami jó!”

Verstappen, aki eddig az összes idei időmérőt megnyerte, tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű megtartania hibátlan mérlegét, emiatt kihangsúlyozta, hogy tökéletes hétvégét kell teljesíteniük. „Alapvetően ez az egyik nehezebb pálya számunkra, emellett pedig a Ferrari az utóbbi években nagyon-nagyon erős volt itt. A McLaren eközben az utóbbi két versenyen nyert rengeteg teljesítményt.”

„Miami után és Imolára fordulva elég egyértelmű volt, hogy a csapatok közötti különbségek csökkentek, bár Imola nem volt a legkönnyebb hétvégénk. Monaco pedig amúgy is mindig ilyen. Azon fog múlni, ki tud több teljesítményt pakolni az autóra, és meg kell találni a legjobb beállítást.”

„A mi oldalunkról nyilván rendkívül fontos, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, 100 százalékot. Tudom, hogy ez nem mindig reális lehetőség, de mindig igyekszel eljutni egy bizonyos pontra. Talán az utóbbi hétvégéken nem működtünk ezen a magas szinten, de most itt a lehetőség, hogy újra megpróbáljuk. Az viszont valóban látható, hogy szorosabb lett.”

A Red Bull vezetői eközben eltérő módon látjták, ki jelentheti ráju a legnagyobb veszélyt Monacóban.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: nem fogom hagyni, hogy a jó lehetőségek kicsússzanak a kezemből
Következő cikk Alonso: az Aston Martin „hamarabb megoldja majd a gondokat, mint a többi csapat”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország