Verstappen mindent képes kisajtolni a Red Bullból

A Red Bullnál nagyon elégedettek Max Verstappen munkájával, aki minden egyes versenyen képes kisajtolni a maximumot az autójából. Ez történt legutóbb is a Stájer Nagydíjon.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Nem éppen úgy alakult az első két verseny a Red Bull számára, mint azt várták. Sokan favoritként tekintettek rájuk, de a Mercedes nyert, és mindemellett az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen és Alexander Albon sem ért célba.

Még több F1 hír:

Ezek utána Stájer Nagydíjon mindenképpen növelniük kellett a tétet, amit meg is tettek, de ez sem volt elegendő a Mercedes ellen. Az időmérőt és a versenyt is megnyerték, amivel magabiztosan vezetik a bajnokságot.

Christian Horner a Red Bull Racing összefoglalójában kitért arra is, hogy Verstappen milyen képességekkel rendelkezik, amiknek a segítségével mindent képes kihozni az autóból. Ez azonban még így is kevés a Mercedes ellen, tehát gyorsulnia kell az RB16-nak.

„Remek volt látni, hogy Max harcban volt a rajtelsőségért az esős időmérő edzésen.” - mondta Horner a Red Bull hivatalos beharangozójában, hozzátéve azt is, hogy jó érzés volt számukra újra dobogóra állni az első nehéz Osztrák Nagydíjat követően, ahol mindkét autójukkal kiestek.

Ez egy új viszonyítási alap számunkra, amit még el kell érnünk, mivel ebben az évben senki sem ment vizes körülmények között. Max mindent kihozott az autóból vasárnap, amit a legjobban csinál, és a verseny utolsó szakaszáig harcol.”

 

Horner a folytatásban azt is elmondta, hogy stratégiai szempontból is mindent megtettek, amit csak lehetett, maguk mögött tartván Valtteri Bottast, de a finn a frissebb gumikon utolérte a Red Bullt, és onnan nem volt visszaút.

A brit csapatfőnök egyértelművé tette, hogy nem bánkódnak a stratégia miatt, és Max teljes mértékben megértette azt, hogy miért hoztak egy ilyen döntést a verseny ideje alatt, ami végül csak egy harmadik helyet hozott.

Mick Schumacher egyre jobb és jobb az F2-ben!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Leclerc: Budapest gyönyörű város, az egyik kedvenc helyszínem a naptárban!
Következő cikk Már a Hungaroringen a Mercedes „különleges szállítmánya” (kép)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország