Verstappen minden versenyt meg akar nyerni a Red Bull-Hondával

Max Verstappen számára nem számít, hogy hány futamot rendeznek meg idén, mert mindig nyerni akar, és ugyanazt a megközelítést alkalmazza, kivétel nélkül.

Max Verstappen, Red Bull Racing in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull-Honda idén nagyon erős lehet, és könnyen előfordulhat, hogy harcban lesznek a bajnoki címért, amire legutóbb 2013-ban volt példa. Ez volt az a bizonyos év, amikor Sebastian Vettel megszerezte a negyedik címét.

Még több F1 hír:

Vajon mennyire erős az idei Red Bull-Honda? Sok új frissítés érkezett az autóra, köztük a Honda új egységével, ami erősebb lesz. Max Verstappen azonban nem tudja, hogy mi vár rá a következő napokban, csak reménykedik, és magabiztos.

„Mindig nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni, de azt hiszem, határozottan jó helyzetben vagyunk, és folyamatosan dolgoztunk, amikor csak lehetett. Tettük ezt annak érdekében, hogy az összes alkatrész elkészüljön erre a hétvégére, és már a frissített motorral gurulhassunk pályára. Szóval ez csak egy jó kezdet lehet.”

„Természetesen ezek tervezett fejlesztések voltak, de közben ott voltak a leállások közben. Négy hónap alatt pedig eljutottunk ide, és nagyon várom már az indulást. Kíváncsi vagyok, hogy hol állunk, mert egy ilyen hosszú szünet után adott a kis kérdőjel. Egyébként egy téli szünet után is ez a helyzet. Jobb, ha csak kimegyünk a pályára és figyelünk, majd megnézzük, hol vagyunk, ahelyett, hogy csak beszélünk róla.”

Max Verstappen, Red Bull Racing in the press conference

Max Verstappen, Red Bull Racing in the press conference

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Minden év más, és ismét csak azt tudom mondani, hogy nincs garancia a sikerre. Természetesen nagyszerű volt az elmúlt két év ezen a pályán, de számomra ez nem erről szól. Ez még nem jelenti azt, hogy idén is ez lesz.”

„Most pedig pláne, amikor kicsit másképpen kezdődik a szezon, de arra számítok, hogy rendben leszünk, és remélhetőleg nem fog sokáig tartani, míg megtudjuk, mennyire vagyunk jók. Minden egyes versenyt megpróbálok megnyerni, de ebben a pillanatban nehéz erre válaszolni.”

„Soha nem voltak problémáim az autóban, de igen, felkészültem erre a szezonra, ami eltartott egy ideig. A csomagtól is függ, hogy mi lesz, és bízunk benne, hogy rendben leszünk, majd remélhetőleg a győzelmek is jönnek.”

„Számomra nem számít, hogy mi a helyzet a naptárral, vagyis nem befolyásol. Nem ettől függ, hogy jó versenyt teljesítesz-e. Ha nyolc futam lesz, akkor annyi. Ha több, akkor több, de minden versenyen ugyanaz a helyzet. Nem hiszem, hogy bárki is úgy menne el egy hétvégére, hogy ki akar esni. Nem értem, hogy miben lenne más a megközelítés. Mindig a lehető legjobb eredményt akarod.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - Osztrák Nagydíj 2020 (LIVE)
Következő cikk Alonso és a Renault is cáfolta a visszatéréséről szóló pletykákat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország