Verstappen menedzsere szerint még van egy lezáratlan ügyük

A holland sztárpilóta menedzsere megosztott néhány részletet a nemrég tető alá hozott szerződéshosszabbítással kapcsolatban a holland formule1.nl című internetes oldalnak a bejelentést követően.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Erik Junius

November közepén Brazíliában történt meg az első, „semleges” megbeszélés egy vacsora közben a Red Bull sportigazgatójával, Helmut Markóval. Kevesebb mint két hónappal később Max Verstappen további három évvel hosszabbította meg kontraktusát munkaadójával. „Max, Jos és én elég hamar megegyeztünk” – mondta Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen.

Még több F1 hír:

Verstappen szerződésének meghosszabbításával a Red Bull a Ferrari példáját követi, hiszen a vörösök hosszú távra, egészen 2024 végéig szerződtették Charles Leclerc-et. Az olasz versenyistálló egy fiatal pilóta kezébe helyezi jövőjét, csakúgy mint a Red Bull. Raymond Vermeulen szerint „természetes”, hogy érdeklődnek nagynevű pártfogoltja iránt („Max az egyik legnagyobb érték a Forma-1-ben”), de Max már a sportba kerülése óta a megfelelő helyen van.

Ez a bejelentés a Honda számára is nagy jelentőséggel bír, hiszen a japán motorgyártó csak 2021-ig kötelezte el magát a Forma-1 iránt. Tudván azonban, hogy a mezőny egyik legjobb pilótája hosszú távon marad a csapatnál, ez újabb löketet adhat a Hondának, és meggyőzheti őket arról, hogy érdemes maradniuk a sportban. És jelenleg úgy tűnik, hogy erre hajlandóságot is mutatnak.

Pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, and Charles Leclerc, Ferrari, after Qualifying

Pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, and Charles Leclerc, Ferrari, after Qualifying

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

„Brazíliában volt az első tapogatózó beszélgetésünk Helmuttal egy vacsoraparti során” – meséli Vermeulen. „Majd az egész egy folyamattá válik. Ezek után számos belső megbeszélésünk volt egymással: ezeken a rövid, a közép és a hosszú távú víziókról esett szó.”

Vermeulen úgy gondolja, hogy a motorszállító Honda szerepe is fontos ebben. A japán gyártó a 2021-es szezon végéig kötelezte el magát a Red Bull mellett, ebben az évben ugyanis jelentős változások fognak történni, és nem csak technikai téren.

Verstappen menedzsere azt várja és reméli, hogy a Honda 2021 után is maradni fog. „Minden meggyőződésünk, hogy a Honda tudja, milyen irányba szeretne menni a fejlesztésekkel.” Minden bizonnyal az sem elhanyagolható tényező a Honda és a Red Bull jövőbeli, hosszabb távú partnersége szempontjából, hogy Verstappennel tudnak majd továbbra is dolgozni.

A Honda logo on the engine cover of the Max Verstappen Red Bull Racing RB15

A Honda logo on the engine cover of the Max Verstappen Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

„A Red Bull is nyerni akar”

Az energiaitalosok nagyon akarták a folytatást Verstappennel. És ez kölcsönös volt – mondja Vermeulen. És nem csak hűségből. „Úgy gondoljuk, hogy van még egy befejezetlen ügyünk a Red Bull-lal és a Hondával közösen. Folytatni szeretnénk ezt a fejlődést. A Red Bull segített nekünk bekerülni a Forma-1-be 2015-ben, és a kereskedelmi partnerségünk is fantasztikus. De a legfontosabb dolog mégis az, hogy nyerni akarunk” – jelentette ki határozottan Verstappen menedzsere.

„Ez jelenti a közös célkitűzést. A Red Bull is győzni akar, és ismét Milton Keynes-be, a Red Bull központjába szeretnék vinni a trófeát. És Max hatalmas értéket képvisel a csapat számára. Max, Jos és én viszonylag hamar egyetértettünk abban, hogy ez a legjobb választás.”

Úgy tűnik tehát, hogy a csapat és Verstappen céljai is megegyeznek, megtalálták a közös nevezőt. Így már csak az maradt hátra, hogy elérjék azokat a célokat, és újra elhódítsák a hőn áhított világbajnoki címet.


Carlos Sainz Jr., a McLaren versenyzője megirigyelte csapattársa ultramodern szimulátoros berendezését, így most ő is vásárolt egyet magának, amivel még gyorsabbá válhat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault főnöke bedobja a törölközőt, ha vb-címet nyer a csapat az F1-ben
Következő cikk Verstappen szerint a Red Bullnál megvan a győztes mentalitás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország