Verstappen meghibásodott DRS-sel ért el pole-t, amiről a holland nem is tudott

Nem sokon múlt Max Verstappen pole pozíciója, különösen annak tükrében, hogy a hollandnak az utolsó mért körén nem nyílt ki a DRS-e. Christian Horner szerint másfél tizedet veszíthetett a Red Bull-pilóta a meghibásodás miatt, ezért is találta lenyűgözőnek, hogy sikerrel vette az akadályt.

Pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, waves to fans from Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Max Verstappen elképesztő formában versenyez 2021-ben, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Hollandiában megszerezte F1-es karrierje 10. rajtelsőségét, ebből pedig 7-et az idei szezonban abszolvált.

A Holland Nagydíj időmérő edzésén azonban nem sokon múlt, hogy Lewis Hamilton érje el a legjobb időt, ugyanis a brit rekorder végül csupán 38 ezreddel maradt alul a hollandhoz képest. Mint később kiderült, Verstappent egy DRS-meghibásodás hátráltatta, ugyanis az utolsó mért körén nem nyílt ki megfelelően a hátsó szárny.

„Igen? Nem tudtam” – felelte Verstappen, mikor a zárva maradt DRS-ével kapcsolatban kérdezték. „A 3-as kanyarból kifelé elég huplis volt, nekem pedig volt egy dupla váltásom” – magyarázta Verstappen az időmérő után, melyet a hiba ellenére megnyert.

Még több F1 hír:

„Tehát két tizeddel jobb voltam a körömön egészen a 7-es kanyarig, de aztán elveszítettem másfelet. Továbbá több energiát is használsz, mivel magasabb fokozatba váltottál” – tette hozzá a holland, akinek a problémájából adódó időveszteséggel kapcsolatban a Red Bull csapatfőnöke egy becslést is elvégzett.

„Láttuk, hogy van egyfajta egyenesbeli sebességhiánya lefelé jövet, és úgy tűnt, hogy a DRS nem nyílt ki megfelelően” – jelentette ki Horner. „Valószínűleg egy tizedet, esetleg másfelet veszített. Elképesztő teljesítményt nyújtott ilyen hatalmas nyomás alatt. Nagyon boldog vagyok emiatt.”

„A kvalifikáción, amikor nagyon kevés üzemanyaggal mész, szóval ez hihetetlen volt” – folytatta Verstappen. „Különösen a 2-es szektorban volt nagyon élvezetes vezetni, de a döntött kanyarok is kivételesek. Ez tényleg hihetetlen volt.”

Russell most túl vakmerő volt, de vállalta a felelősséget

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc szerint a szárnybeállításán ment el a 4. helye
Következő cikk Kubica eleinte azt hitte, hogy ő produkált pozitív COVID-tesztet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország