Verstappen: Még semmi sincs veszve!

A Red Bull pilótája, Max Verstappen azt mondta, két szerencsétlen futamon vannak túl, de még semmi sincs veszve, a Forma-1-es szezon pedig a kedvenc pályáján fog folytatódni.

Max Verstappen, Red Bull Racing, arrives in Parc Ferme after Qualifying

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Max Verstappen azt követően, hogy a Brit Nagydíjon kiesett, a Magyar Nagydíjon pedig az autója sérülése miatt a kilencedik helyen ért célba, elvesztette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, pillanatnyilag 8 pont a hátránya Lewis Hamiltonnal szemben.

A holland versenyző a Red Bull hivatalos honlapjának arról nyilatkozott, hogy nem adják fel, ugyanis semmi sincs veszve az idei szezonra nézve.

„Két nagyon szerencsétlen versenyen vagyunk túl, de még semmi sincs veszve, hiszen még nagyon hosszú a szezon. Most jön a nyári szünet, de továbbra is keményen dolgozunk, soha nem adjuk fel, és saját magunkra koncentrálunk.”

Még több F1 hír:

„Összességében jól kezdődött számunkra az idény, rögtön nagyon versenyképesek voltunk. De a szezon végén is jól kell teljesítenünk, ezért dolgozunk a csapattal, és reméljük, hogy össze is jönnek a terveink.”

Verstappen már számos rekordot döntött meg a Forma-1-ben, többek között ő lett minden idők legfiatalabb F1-es versenyzője, akinek összejött a Grand Slam, valamint ő lett az első olyan pilóta, aki egy „tripla hétvége” mind a három futamán győzni tudott.

„Én nem a rekordokra koncentrálok. A célom a bajnokság megnyerése, semmi más nem számít” – jelentette ki a világbajnokság második helyezettje.

Verstappen azt is hozzátette, örül, hogy Sergio Perez a csapattársa a Red Bullnál, akivel nagyon jól kijönnek:

 

„Sergio egy remek csapattárs, az első néhány közös hónapunk nagyon jó volt. Jól kijövünk egymással, ő egy nagyon jó fej srác, és nemcsak a versenyzésről, hanem más dolgokról is tudunk beszélgetni, ami egy remek dolog.”

A Forma-1-es szezon jövő hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal, a 23 éves pilóta pedig elmondta, Spa a kedvenc pályája a versenynaptárban.

„Ez a kedvenc pályám a naptárban, és mindig mókás itt vezetni. Remélem, hogy jó eredményt tudunk szerezni, de egyszerűen élvezni fogom a köröket” – zárta Verstappen.

De Vries csalódott a Formula E-s „kollégák” miatt…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Marko elégedetlen Perezzel, F2-es vagy F3-as pilótáknak adna lehetőséget”
Következő cikk Alonso: Vettel neve egybeforrt a karierremmel, ez nagy kiváltság

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország