Verstappen még nem gondol a bajnoki címre

Bár a körülmények szerencsés alakulásának köszönhetően már Szingapúrban kétszeres világbajnoknak mondhatja magát Max Verstappen, a holland egyelőre nem akar számolgatni és csak futamról futamra gondolkozik.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Alessio Morgese

Mindössze hat verseny maradt hátra a 2022-es Forma-1-es szezonból, de könnyen lehet, hogy a fontos kérdések egyikére már Szingapúrban választ kapunk. A Red Bull regnáló világbajnoka ugyanis már ezen a hétvégén megvédheti címét, amennyiben Charles Leclerc és Sergio Perez nem szereznek elegendő pontot.

Max Verstappen azonban nem foglalkozik ezzel túlzottan, hiszen magabiztos az előnye a világbajnoki pontversenyben, viszont ő lehetne a negyedik pilóta a Forma-1 történetében, aki hat egymást követő versenyt is meg tud nyerni, ha a marina bay-i pályán diadalmaskodni tud.

Ezen felül továbbra is üldözi a Michael Schumacher és Sebastian Vettel által tartott, egy szezonban aratott legtöbb győzelem csúcsát, aminek beállításához még kettő, megdöntéséhez még három futamgyőzelemre lenne szüksége.

Még több F1 hír:

„Egy ideje nem jártunk Szingapúrban, így érdekes lesz látni, hogyan alakult át a pálya. Ez egyértelműen az év egyik legszebb versenye, gyönyörű a környezet. Fontos, hogy jó kvalifikációs eredmény elérése, ezért erre fogunk koncentrálni“ - vélekedett Verstappen.

„A verseny során mindenre készen kell állnunk, mert általában sok a biztonsági autós szakasz. Általánosságban elmondható, hogy ez egy kihívást jelentő aszfaltcsík, a pályatartalom erősen érezhető lesz és nagyon nehéz tökéletes kört futni a szűk kanyarok és a falak közelsége miatt“ - tette hozzá a holland.

„Egyelőre nem gondolok a bajnoki cím megszerzésére, csak szeretnék egy jó hétvégét zárni a pályán és futamról futamra haladni. Nem akarok kapkodni“ - zárta a Red Bull versenyzője.

Marko szerint ezen a pályán kaphatja meg meg Verstappen a világbajnoki címet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon készen áll a visszatérésre
Következő cikk Csou sosem kételkedett a szerződéshosszabbításban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország