Verstappen már ráhangolódott Törökországra: "Úgy hallottam, jó a kebabjuk!"

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője már teljesen ráhangolódott a Török Nagydíjra, így beszélt a célokról, a pályának az előnyeiről és egyebekről is felvezetőjében.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Steven Tee / Motorsport Images

Max Verstappen volt az egyetlen versenyző, aki Imolában tartani tudta a Mercedes párosának, Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak a tempóját, ám a második helytől egy jobb hátsó durrdefekt miatti kiesés megfosztotta.

A holland idén eddig csak egy futamon tudott győzni, a 70. Évforduló Nagydíjon, a Török Nagydíj felvezetőjében a Red Bull Racing honlapján már nem is dédelget hasonló reményeket: „Megpróbálok olyan közel maradni a Mercedeshez, amennyire lehet és az utolsó versenyig nyomni őket.”

Még több F1 hír:

„A szerelőink egész évben lenyűgözőek voltak, a kiállásaink nagyon jók és ez nagy előny a versenyeken. Szerintem minden versenyen a miénk volt a leggyorsabb kiállás és ez elég komoly eredmény.”

A Forma-1 visszatér Isztambulba, 2011 óta az első Forma-1-es hétvégét rendezik meg itt, ez lesz a koronavírus-járvány miatt besorozott helyszínek közül az utolsó idén. Verstappen szerint az új pályák sokszínűsége fokozta az izgalmakat, amikből szerinte a sok előzési lehetőség miatt Törökországra is maradt:

 

„Várom már, hogy újabb pályát látogassunk meg, ezek határozottan izgalmasabbá teszik az évet. Itt még sosem voltam, nem tudom, hányan versenyeztek itt a többiek közül, de mivel ők is elég régen, nem hiszem, hogy nagy előnyük lesz. Várom már, hogy kipróbáljam a helyi ételeket, úgy hallottam, jó a kebabjuk!”

Hozzátette: „Mindenképpen nagyon gyors pálya. A szimulátorban gyakoroltam, élvezet rajta menni. Jól lehet itt előzni, sok az egyenes és a kanyarok szélesek, több ívben rájuk lehet fordulni, ami mindig érdekes. Remélem azért sokat nem kell majd előzgetnem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Fontos jubileumot ünnepel az Alfa Romeo bőrébe bújt Sauber Törökországban
Következő cikk Massa: Meglepő, hogy Hamilton ekkora számokat tudott elérni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország