Verstappen: manapság mindenki túl érzékeny

A Red Bull 23 éves holland pilótája, Max Verstappen úgy véli a Lance Strollal való ütközését követő rádiós kiakadása mentén kialakult botránya kapcsán, hogy érzelmileg felhevült hangulatban előfordulnak olyan szavak, amiket megbán később az ember, és úgy véli, nem kell mindenhez ennyire érzékenyen állni.

Verstappen: manapság mindenki túl érzékeny

Szinte biztosan ki lehet jelenteni, hogy ha tehetné, úgy ahogy van elfelejtené a Portugál Nagydíj hétvégéjét Lance Stroll, a Racing Point kanadai pilótája, ugyanis kétszer is vétkesnek bizonyult egy ütközésben: egyszer Max Verstappennel, egyszer pedig Lando Norrisszal.

Mindkét esetben az volt a közös, hogy a két pórul járt pilóta rendkívüli módon kiakadt a kanadaira, és illették egy-két keresetlen szóval. Ha megnézünk egy videót a két rádiózásról, jóformán csak egy konstans sípolással találjuk szemben magunkat.

Norris a verseny leintését követően, majd a későbbi nyilatkozatai során is, több alkalommal bocsánatot kért Strolltól, hogy nem lett volna szabad ilyen szavakkal illetnie a pilótatársát, ám a mérnöke is megnyugtatta, hogy „megesik az ilyen” az ehhez hasonló helyzetekben.

Még több F1 hír:

Verstappen már egy fokkal nagyobb kalamajkában találta magát a megszólalásai miatt, mivel a sípolásmentés rádióüzenetben hallatszódik, hogy „kib***** mongolnak” nevezi Strollt a szabadedzésen történt ütközésüket követően.

Ezzel a holland meglehetősen sok ember haragját vívta ki, többen is bocsánatkérésre szólították fel őt a kijelentései miatt, köztük több mongol identitásközösség is. Voltak, akik egyenesen rasszistának bélyegezték Verstappent a nem éppen szerencsés kirohanása miatt.

A Red Bull pilótája is megszólalt az eset kapcsán, melyben utalt rá, hogy valóban nem hangzanak jól ezek a kijelentések, viszont a pillanat hevében egyszerűen kicsúsztak, de ezek közül semmit nem gondolt komolyan:

Marshals remove the car of Lance Stroll, Racing Point RP20, after a collision with Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, during FP2

Marshals remove the car of Lance Stroll, Racing Point RP20, after a collision with Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, during FP2

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Előfordulnak ilyen dolgok egy érzelmileg felfűtött pillanatban. Egyáltalán nem gondoltam komolyan ezeket a szavakat, csak éppen akkor dühös és csalódott voltam. Ma már olyan világban élünk, amikor mindenki egy kicsit túl komolyan vesz mindent, és túlságosan is érzékeny dolgokra” – véli a holland.

Verstappen hozzátette, az incidenst követően beszélt Strollal és nem marad köztük ellenérzés, megbeszélték a történteket. A mongol kijelentéséért azóta szintén bocsánatot kért, akkor is jelezvén, nem volt semmi rosszindulat benne a népcsoport iránt, amikor ez kicsúszott a száján.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Nyugalomra intett mindenkit a versenyigazgató, figyelembe fogják venni a kérésüket
Előző cikk

Nyugalomra intett mindenkit a versenyigazgató, figyelembe fogják venni a kérésüket

Következő cikk

Grosjean sosem volt tisztában a tehetségével

Grosjean sosem volt tisztában a tehetségével
Hozzászólások betöltése