Verstappen magabiztos vezér

Max Verstappen szerint nem sok változott azzal, hogy Daniel Ricciardo helyére Pierre Gasly érkezett a Red Bullhoz, és szerinte az sem volt hiba, hogy már nagyon fiatalon mély vízbe kellett bizonyítania.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Az ausztrál pilóta tavaly döntött úgy, hogy nem marad, hanem a Renault-hoz igazol, a Red Bull pedig a helyére Pierre Gaslyt ültette. A franciának nem alakult jól a forma-1-es szezon eleje, míg Max Verstappen remekel, minden versenyen az első ötben végzett. A még mindig csak 21 éves holland szerint a csapattárs-váltás nem változtatott sokat a helyzetén.

"A számomra nem sok változott, mert tavaly ugyanazt a munkát végeztem el, mint idén" - jelentette ki Verstappen a Racer-nek. "Ha valami más lenne idén, azt jelentené, hogy tavaly nem jó munkát végeztem. Én úgy érzem, hogy mindig tudom, mit csinál az autó. Fiatal korom ellenére már tapasztalt vagyok, mert gyerekkorom óta az apámmal dolgozom. Ezért nem éreztem soha, hogy nagy lenne a nyomás, vagy bármi növelné azt a csapaton belül, mindig a jó visszajelzést adom."

Még több F1 hír:

Verstappen szerint néha figyelmen kívül hagyják, hogy eredményeit fiatalon szerzi, hiszen már 2015-ben bemutatkozott a Toro Rossóban, ráadásul korai hibáit nagyon felületesen ítélték meg.

"Csak egy év tapasztalatom volt az F3-ban, és természetes, hogy a Forma-1-ben hibázik az ember, amelyet talán mások még máshol követnek el. De nekem jó így, a legmagasabb szinten akarok szerepelni, és akár hibázni is, hogy tanulhassak belőle, ahelyett, hogy alacsonyabb osztályban ugyanezek a hibák akár az F1-es karrierbe is kerülhet" - mondta korai bemutatkozásáról Verstappen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda erőteljes javulást lát motorerőben a 3-as specifikációnál: jönnek!
Következő cikk Személyi változások is voltak a Ferrari csapatánál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország