Verstappen maga is meglepődött a startján – Horner Senna 1991-es sikere után a Hondát éltette

Max Verstappen remekül kapta el a rajtot az imolai versenyen, ám a holland elárulta, őt is meglepetésként érte a Red Bull nagyszerű teljesítménye, miután a tavalyi évben szenvedtek esős körülmények között.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, lifts his trophy

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, lifts his trophy

Steven Tee / Motorsport Images

Max Verstappen a 3. helyre kvalifikálta magát Imolában, azonban a nagyszerű rajtjának köszönhetően rögtön fel tudott jönni az 1. helyre. A holland elmondta, egyáltalán nem volt nyugodt versenye, ugyanis a vizes körülmények nagy kihívás elé állították.

„Sohasem könnyű egy olyan versenyen, mint ez – elég stresszes odakint. Azt hiszem, a kulcs az volt, hogy jó rajtot vettünk, ami engem is meglepett” – vallotta be Verstappen, aki elárulta, hogy tavaly sok gondot okoztak nekik a szélsőséges körülmények.

„A tavalyi év után, amikor sokat szenvedtünk esőben, a téli időszak alatt sikerült fejlődnünk ezen a területen, ami nagyon jó” – tette hozzá a holland, akitől Christian Horner vette át a szót, hogy köszönetet mondjon a Hondának a remek munkáért, amit elvégeztek.

Még több F1 hír:

„A Honda nagyszerű munkát végzett a tél folyamán. Nagyon keményen dolgoztak, szóval elismerés illeti őket. Ez az első győzelmük Imolában Senna 1991-es sikere óta, tehát ez nagyszerű számukra, hogy ilyen eredményt értek el.”

Verstappen végig az irányítása alatt tartotta a versenyt, azonban több olyan pont is akadt a futam során, amikor nem lehetett biztosan tudni, hogy mi következik. Ilyen volt például Russell és Bottas balesete.

Még több F1 hír:

„Nem volt könnyű meghozni a döntést a száraz és intermediate gumik között, mert láttam néhány srácot előttem szárazokon, de ők sokat szenvedtek” – jelentette ki Verstappen. „Ha néhány centiméterrel lecsúszunk a vonalra, elveszíthetjük az autót, szóval nem könnyű odakint. De amint feltettük a száraz gumikat, minden rendben volt.”

Marko elárulta, Verstappen miért mondott le a leggyorsabb körről…


Április elején rendezték meg az új versenysorozat, az Extreme E első versenyét, a Desert X-Prix-t, ebben a videóban pedig 5 percbe sűrítve nézhetitek meg a legizgalmasabb jeleneteket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Idősebb Schumacher a fiatalabbról: „Ez elég kínos volt neki, de nem fordul elő többször...”
Következő cikk Wolff megérti Szafnauer frusztrációját: Talán minket céloztak meg ezzel...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország