Verstappen: Lépéshátrányba kerültünk

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen mindössze öt kört megtenni az Emilia-Romagna Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Verstappen annak ellenére sem aggódik, hogy autóját néhány perc után le kellett parkolnia a célegyenesben.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Mark Sutton / Motorsport Images

Úgy tűnik, tovább folytatódik Max Verstappen tavaly óta tartó olaszországi átka. Míg a holland az első szabadedzést közvetlenül a Mercedesek mögött zárta, a délutáni szabadedzésen műszaki hiba miatt mindössze öt kört tudott megtenni.

„Szeretem Olaszországot, az ételek finomak és jó itt lenni. Az utóbbi verseny nem alakultak itt jól számunkra, de remélhetőleg sikerül változtatni ezen a tendencián.” 

Még több F1 hír:

„A féltengelyem meghibásodott, így nem volt más lehetőségem, mint leállítani az autót” – idézi Verstappent a Speedweek.com.

„Nem volt egyszerű az autót visszajuttatni a garázsba, így már nem tudtam visszatérni a pályára. Az első szabadedzésen az autó jónak tűnt. Nehéz megmondani, mi lett volna a második szabadedzésen. Ki fogjuk elemezni az adatokat, és igyekszünk rájönni, hol tudunk még javítani az autó egyensúlyán.”

 

„Természetesen egy kis lépéshátrányba kerültünk emiatt, jobb lett volna délután is körözni. Ugyanakkor nem gondolom, hogy emiatt vége lenne a világnak, így is tudjuk, mi a teendőnk.”

A Mercedes gyorsnak és talán könnyebben kezelhetőnek tűnt, mint a bahreini szezonnyitón, ez azonban nem érte váratlanul Verstappent.

„Erősnek tűnnek, de ebben semmi meglepőt nem látok. Magunkra és a saját teendőinkre kell koncentrálnunk, aztán meglátjuk, mire elég ez a Mercedesszel szemben” – fogalmazott a 23 éves holland.

Hamilton szerint jóval több van a Red Bullban, mint amit pénteken mutattak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Évközi szabályváltoztatásért lobbizik az Aston Martin
Következő cikk Norris: Nem sokkolt minket a Ferrari sebessége…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország