Verstappen lenyűgözte a Toro Rossót, mely nem akart hinni a szemének, hogy valaki 16 évesen ennyire jó tud lenni egy F1-es autóv

Verstappen lenyűgözte a Toro Rossót, mely nem akart hinni a szemének, hogy valaki 16 évesen ennyire jó tud lenni egy F1-es autóv

Max Verstappen jól halad a felkészülésével és hamarosan újra autóba fog ülni, hogy maximálisan felkészüljön az idei debütálására.

Mint ismeretes, az idei utolsó versenyeken a hamarosan 17 esztendős Verstappen is lehetőséget fog kapni. Max az első szabadedzéseken gurulhat pályára a Toro Rosso csapat színeiben, mely jövőre az állandó munkahelye lesz. Ezzel ő lesz minden idők legfiatalabb bemutatkozója a kategóriának.

Szerdán Verstappen az Adria International Raceway versenypályán tesztelt egy korábbi Toro Rossóval, amiben még a V8-as generáció képviselője dolgozik. A tehetséges holland a következő hetekben sem fog unatkozni, hiszen hamarosan újra pályára gurulhat.

A 16 éves versenyzőnek legalább 300 kilométert kell megtennie ahhoz, hogy megkapja a versenyzéshez szükséges szuper-licenszet.

Verstappen legutóbb 148 kört tett meg problémamentesen az olasz pályán. Az aszfaltcsík kezdetben nedves volt, de sokat nem kellett várni arra, hogy slick abroncsokon tesztelhessen tovább a szuper-tehetség. Max többek között rövid és hosszú etapokat is megtett a Toro Rossóval, miközben bokszkiállásokat, rajtokat is gyakorolt.

Max elmondta, nagyon élvezte a tesztet és sokat tanult. A hivatalos tájékoztatás szerint a holland nagyszerű munkát végzett és remek visszajelzéseket adott, valamint a csapat úgy érezte, mintha Verstappen már régóta vezetne F1-es autókat.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING