Verstappen lehűtötte a kedélyeket 2021-es esélyeikkel kapcsolatban

Bár a Red Bull fejesei nagyon fogadkoznak, Max Verstappen szerint a limitált fejlesztési lehetőségek miatt jövőre sem lesz sokkal több esélyük a bajnoki címre, mint idén.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, and the rest of the field on the opening lap

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A 2020-as szezon az egyik legsimább volt a Mercedes számára a Forma-1-ben. Egyedül Max Verstappen tudta megnehezíteni Lewis Hamilton és Valtteri Bottas dolgát néha, a holland pedig attól tart, ez jövőre sem lesz másképp.

Verstappen pár futammal a vége előtt magányosan áll a harmadik helyen és általában a versenyeken is ezt a helyet foglalja le magának. A szezon előtt a csapat még a bajnoki címről beszélt, de ma már az a kérdés, hogy tudnak-e majd annyit fejleszteni az autón, hogy az jövőre győzelemre esélyes legyen.

Még több F1 hír:

„Én a magam részéről úgy gondolom, hogy nem, mert erősen korlátozott az, hogy mihez nyúlhatunk az autón és mihez nem.” – mondta el Verstappen a Formula1.com kérdésére, és azt is tisztázta, hogy emiatt nem is fog nagyon fogadkozni a következő idény előtt.

„Lehet, hogy a csapatból mások nem ezt fogják mondani, de én a magam részéről realista vagyok, nem hiszem, hogy ott leszünk. 2021 is nehéz év lesz. Remélhetőleg kicsit jobbak leszünk, de így is nehéz lesz megverni a Mercedest.”

„A következő szezon tulajdonképpen csak ennek a meghosszabbítása, szóval gőzerővel fogunk dolgozni az autón év végéig, és az autó, ami akkor nálunk lesz, az fog rajthoz állni Melbourne-ben, már ha ott lesz az első verseny.”

Két generáció szuperautója mérte össze erejét gyorsulási versenyen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Grosjean szerint csak a balhé van abból, hogy mindenkinek közzéteszik a rádiós beszélgetéseit
Következő cikk Ezt a megoldást ajánlja Wolff a Red Bullnak a motorkérdésben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország