Verstappen kirakta a vállát Leclerc ellen és rajt-cél győzelmet aratott az Amerikai Nagydíj sprintjén
Max Verstappen nagyon keményen levédekezte a rajtnál Charles Leclerc támadását a 2023-as Forma-1-es Amerikai Nagydíj sprintjén, és újabb győzelmet szerzett Lewis Hamilton és a Ferrari monacói pilótája előtt.
A rajtot remekül kapta el a Verstappen mellől rajtoló Charles Leclerc, de a holland nagyon keményen védekezett az első kanyarban, és majdnem a bokszutca kijárata melletti falba szorította a Ferrari pilótáját. Ez lehetőséget adott Lewis Hamiltonnak arra, hogy az első kanyar kijáratán legyorsulja a Ferrarit a második helyért.
Hamilton egy ideig még a DRS-sel támadhatta is Verstappent, de a Red Bull világbajnoka a sprint felére már több mint két másodperces előnyt autózott ki, így Hamiltonnak meg kellett elégednie a második hellyel.
A sprint 3. helyét Charles Leclerc szerezte meg, akit nem támadtak hátulról azután, hogy a mezőnyből egyedül a lágy gumikat választó Sainz a rajtot követően a 4. helyre zárkózott mögé.
A sprint legnagyobb részét Sainz a visszapillantóját nézve töltötte, miután Lando Norris a folyamatos próbálkozások ellenére csak a 10. körben tudta megelőzni őt. A spanyol pilóta alatt azonban teljesen elfogytak a lágy gumik. Az 5. helyet Sergio Perez szerezte meg, aki Sainz megelőzése után már nem tudott támadást indítani Norris ellen.
Sainz mögé Norris után George Russell ragadt be, aki szintén nem tudott mit kezdeni a hátsó egyenesben a Ferrari végsebességével. Sainz erőfeszítéseinek jutalma a 6. hely lett, míg George Russell egy korábban Oscar Piastri szabálytalan előzéséért kapott 5 másodperces büntetés miatt csak a 8. lett, a 7. helyet Pierre Gasly szerezte meg.
Éppen, hogy lecsúszott az utolsó pontszerző helyről Alex Albon, aki 3 tizeddel maradt le Russellről. Csak a 10. helyen ért célba az 5. helyről induló Oscar Piastri, aki nagyon szenvedett a gumikkal, és a rajt után nagyon gyorsan visszaesett a tempója.
Folytatódott az Aston Martin szörnyű hétvégéje: Lance Strollnak fel kell adnia a sprintet, miután a pénteki szabadedzéshez hasonlóan ismét a fékekkel volt problémája. Teljesen elszálltak a fékjei, így óvatosan kellett visszagurulnia a bokszutcába.
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Versenyző | # | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | Kerékcsere | Pont | Kiesés | Autó | Motor | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | M. Verstappen Red Bull Racing | 1 | 19 |
- |
8 | Red Bull | Red Bull | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | L. Hamilton Mercedes | 44 | 19 |
+9.465 9.465 |
9.465 | 7 | Mercedes | Mercedes | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | C. Leclerc Ferrari | 16 | 19 |
+17.987 17.987 |
8.522 | 6 | Ferrari | Ferrari | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.