Forma-1 Kanadai Nagydíj

Verstappen kifejezetten élvezi, hogy meg kell dolgoznia a sikerért, egy kifogása azért van

Max Verstappen, a Red Bull Forma-1-es pilótája az előző másfél-két évben ritkán izzadt meg futamgyőzelemért, most azonban többször is harcolnia kellett a riválisokkal. Ő azonban ezt nem bánja.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, celebrates with his team in Parc Ferme

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, celebrates with his team in Parc Ferme

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Május óta már csak emlék a mezőnyt uraló Red Bull, a Milton Keynes-i csapatot megközelítette, sőt, néha el is kapta a McLaren és a Ferrari, míg Kanadában a Mercedes is megérkezett a buliba, bár ők maguk is tudják, hogy például a következő futamon, Barcelonában nem biztos, hogy játékban lesznek.

Ebből a négy futamból is meg tudott kettőt nyerni Verstappen (Imolában és Montrealban) és Miamiban is második lett, mindenesetre a nagyon változékony körülmények között a háromszoros világbajnok továbbra is tartja magát és a Skynak adott nyilatkozata alapján még jobban is szórakozik, mint tavaly, amikor nem volt ellenfele:

„Szerintem jót tesz a Forma-1-nek, hogy több különböző csapat harcol a győzelemért, elég izgalmasak tőle a versenyek, nagyon élvezem, bár jobb lenne, ha kényelmesebb lenne az autó, mert most eléggé nehéz vezetni.”

Verstappennek a montreali volt a 60. futamgyőzelme, így bebiztosította a harmadik helyet és már csak 31 kell, hogy utolérje Michael Schumachert. A jelenlegi tempójával ez három év múlva fog sikerülni, már ha a Red Bull tud reagálni a nehézségeikre.

Az idősebb Verstappen, Jos, közben különleges lehetőséget kap az Osztrák Nagydíjon.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez az egy lépés lehet Toto Wolff számára a nyitja Verstappen leigazolásának
Következő cikk Csütörtökön is pályára gurult a Ferrari SF-24

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország