Verstappen kifakadt Leclercre, szerinte túl agresszív volt

A Red Bull holland pilótája, Max Verstappen szerint Charles Leclerc manővere a 4-es kanyarban, mely végül mindkettőjük első körös kiesését és Sergio Pérez megpördülését okozta, meggondolatlan és vakmerő volt.

Max Verstappen, Red Bull Racing, and Charles Leclerc, Ferrari, chat after retiring

Charles Coates / Motorsport Images

Charles Leclerc, Verstappen és Pérez a harmadik helyért harcoltak a 3-as és a 4-es kanyar közötti egyenesben, volt olyan pillanat, amikor hárman voltak egymás mellett. Leclerc megpróbált a belső íven előzni, de nem számított a külső ívről érkező Pérezre, akit így egy elfékezés következtében az ifjú monacói megforgatott.

Verstappennek ki kellett kerülnie az incidenst, de végül a bukótér kavicságyas részére hajtott, autója irányíthatatlanná vált és egyenesen a falnak csapódott. Leclerc szintén kiesett, Pérez pedig az utolsó helyre esett vissza, ráadásul a bokszba is ki kellett jönnie.

Még több F1 hír:

„Jó volt a rajtom, de Valtteri (Bottas) elém vágott, így le kellett lépjek a gázról” – magyarázta a holland. „Onnantól kezdve a túlélésről szólt a dolog a sok autó között. Nem tudom, miért kellett ilyen agresszívnek lenni. Két autó kiesését és egy versenyző óriási hátrányát okozta ez az incidens” – folytatta Verstappen, aki az ütközést okozó Leclerc-t sem kímélte.

„Fogalmam sincs, Charlesnak miért kellett a 4-es kanyarban így bevetődnie, és ennyire későn fékeznie tök feleslegesen. Mire számított? Checo semmit nem láthatott az egészből, végül elém pördült, megpróbáltam kikerülni, hogy az autó ne sérüljön, de a kavicságyat már nem tudtam elkerülni, onnantól kezdve pedig mindegy volt” – zárta le a holland.

Leclerc megpróbálta megmagyarázni a manőverét, azt hitte, Pérez a külső íven tesz kísérletet az előzésre Bottasszal szemben a második helyért, és így belül marad neki hely, de végül összeütköztek, amikor Pérez a belső ívet választotta.

 

„Azt hiszem az ötödik helyen voltam közvetlenül Max mellett, próbáltam őt megelőzni a 4-es kanyarban” – kezdte Leclerc. „Láttam Checot, de reméltem, hogy megpróbál elmenni a külső íven Valtteri mellett, de ezután mégis úgy döntött, belül marad, én pedig akkor már ott voltam.”

„Túl késő volt a lassításra. Nem hinném, hogy Checo hibája lenne, nem akarom őt hibáztatni. Ha valakit felelőssé lehet tenni, az én vagyok, de azt gondolom ez inkább egy szerencsétlen versenybaleset volt” – fogadta el hibáját Leclerc, amire Verstappen ennyit reagált: „Jól is tette.”

A versenyt óriási meglepetésre végül Pérez nyerte, azok után, hogy az utolsó helyre csúszott vissza a balesetet követően. A versenybírók a futam után úgy döntöttek, Charles Leclerc-t háromhelyes rajtbüntetéssel sújtják a szezonzárón.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Russell: Rohadtul fáj, hogy kétszer is elvesztettem a győzelmet!
Következő cikk Döntöttek a versenybírák Russell ügyében is!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország