Verstappen: „Kicsit ostobának tűnt a helyzet, de a következő verseny más lesz”

Max Verstappen is azon a véleményen van, hogy az Olasz Nagydíj időmérő edzésén látottak nem jelentik azt, hogy a folytatásban végig hasonlókat fogunk látni a Forma-1-ben. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Totális káosz alakult ki szombaton a monzai időmérő edzésen, amikor a Q3 mezőnye Kimi Raikkonen kivételével egymás mögött sorakozott fel szorosan, majd annyira lassan hajtottak a taktikai játék miatt, hogy végül csak Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. mehetett el az utolsó mért körére.

Még több F1 hír:

Az FIA órákon át elemezte a helyzetet, megvizsgálván az összes rendelkezésre álló felvételt és a telemetriai adatokat, aminek a végén arra a döntésre jutott, hogy csak három megrovást oszt ki, amit Carlos Sainz Jr., Nico Hülkenberg és Lance Stroll kapott meg. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a rajtrács nem változik, leszámítva a korábbi büntetéseket, valamin Räikkönen váltócseréjét.

Max Verstappen páholyból figyelhette az eseményeket a bokszból, mivel a motorbüntetése miatt felesleges lett volna bejutnia a Q3-ba, így már a Q1-ben kiszállt a játékból. Természetesen a hollandot is megkérdezték a helyzetről, ami inkább volt paródia, mint egy izgalmas és látványos esemény.

„A tévéből néztem a dolgokat. Tudtam, hogy valami hasonló lesz, mert láttam, hogy az óra szép lassan lejár. Arra azonban nem számítottam, hogy ilyen sokan nem fognak beérni. Kicsit persze ostobának tűnt a helyzet, de ezzel mindenki tisztában van. Természetesen mindig megpróbálod a megfelelő helyzetbe hozni magad, így valószínűleg csak erről lehetett szó, miközben nem akarsz az lenni, aki a sort vezeti szélárnyék nélkül.”

„Az időmérő előtt beszéltünk az FIA-val a helyzetekről, de mindezt nagyon nehéz ellenőrizni, mert ilyenkor mégis mit mondhatsz? A többi pályán a gumik miatt általában nagyon lassan haladunk a kivezetőkörökön, szóval nagyon nehéz szabályt alkotni erre, miközben az emberek véletlen elfékezhetik magukat, vagy kihagynak egy kanyart.”

„Szerintem csak néhány pályáról van szó a naptárban, ahol ez megtörténhet. A következő versenyen nem hiszem, hogy ezt fogjuk látni. Ott körülbelül 8 másodperces résekre fognak törekedni. Ez mindig nehéz az év során, de most talán szélsőségesebb, mert az autóink természetesen nagy húzással rendelkeznek és itt a szélárnyék akár 0.4 másodpercet is jelenthet körönként. Ez pedig hatalmas differencia.”


A hétszeres F1-es világbajnok mindig is imádta a sebességet, és egészen a balesetéig sokat motorozott, néha versenymotorokkal is. Ezúttal egy 2008-as felvételt mutatunk be erről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nem tudott aludni Hubert halála után
Következő cikk Sainz Vs. Aubameyang: freestyle Monzában (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország