Verstappen kész lenne Leclerc csapattársa lenni

Max Verstappen kizártnak tartja azt, hogy adott esetben olyan legyen a kapcsolata Chares Leclerccel csapaton belül, mint a Mercedesnél Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek volt.

Fans of Max Verstappen, Red Bull Racing

Fans of Max Verstappen, Red Bull Racing

Andrew Hone / Motorsport Images

Max Verstappen a pilótapiac egyik legfontosabb láncszeme lehet jövőre Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mellett, hiszen mindhárom versenyzőnek lejár a kontraktusa, akárcsak Daniel Ricciardónak. Minden eddiginél nagyobb mozgás indulhat be, ami igencsak érdekessé teheti a helyzetet. Természetesen pletykák eddig is voltak, és lesznek is.

Még több F1 hír:

Az egyik legvadabb pletyka az volt, hogy Verstappen és Hamilton helyet cserélhet egymással, és Fernando Alonsót sem hagyhatjuk ki a körből, aki Monzában azt mondta, lehetséges a visszatérése, különösen 2021-et illetően, amikor életbe lépnek az új szabályok. Verstappen kapcsán még a Ferrarit szokták emlegetni, ahol azonban úgy tűnik, hogy Charles Leclerc lesz a vezér.

„A legfontosabb az, hogy egy olyan autót kapjunk, mellyel világbajnokká válhatunk. Jelenleg azonban semmi nincs a háttérben. 2020-ra koncentrálunk, majd utána megnézzük a dolgokat.” - mondta Jos Verstappen, Max édesapja a Ziggo Sportnak adott nyilatkozatában.

A fiatal holland a maga részéről azt mondja, nem lenne gondja azzal, ha Leclerc mellett kellene versenyeznie, akivel a múltban már nem egy komolyabb párharca volt a gokartos időkből, de már a Forma-1-ben is sikerült „összefutniuk”. Emlékezzünk csak az Osztrák és Brit Nagydíjra... Ők ketten legendás riválisok is lehetnek.

 

„Charles és én képes lennénk ugyanabban a csapatban lenni. Mindketten nyerni akarunk, de tiszteletben tartjuk egymást. Nem tagadom, hogy lehetnének konfliktusok, de ez nem lenne olyan, mint Hamilton és Rosberg között volt a Mercedesnél.”

Jos hozzátette, nem tartanak attól, hogy Leclerc mellett versenyezzenek, még akkor sem, ha a monacói Spában és Monzában is nyert, amivel a győzelmek számában már be is érte a riválisát az idei szezont tekintve. „Régóta ismerjük már őt. Max régóta versenyez vele. Gyors versenyző és azt hiszem, nagyon jó harcokat fogunk látni Hamilton, Verstappen és Leclerc között a következő években. Ez jó a sport számára.”


Újabb klasszikus felvétel került elő a Motorsport.com archívumából, mely azt mutatja be, mi történik, ha egyszerre két autó érkezik meg a szűk monzai sikánokba. Spoiler: nem sok jó.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Briatore látja a bajnokot Leclercben
Következő cikk A Mercedes elismerte, már nagyon rossz volt a légkör a Hamilton-Rosberg duó miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország