Verstappen: „Képes vagyok jól teljesíteni a sprintkvalifikációkon, de aztán rossz versenyeredményeim születnek"

A bajnoki tabella éllovasa eddig a sprintkvalifikációkon és Interlagosban is jól szerepelt, azonban van olyan dolog, amit megfordítana a hétvégén az eddigiekhez képest.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, celebrates with his team in Parc Ferme

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Max Verstappen bizakodva várja a Brazil Nagydíjat, ugyanis gyakran ért el jó eredményeket Interlagosban, de a sprintkvalifikációs hétvégék eddig nem úgy alakultak számára 2021-ben, ahogyan azt ő szerette volna. 

„Nagyon jó érzés volt Mexikóban nyerni. Csapatként szinte nem is alakulhatott volna jobban számunkra, nagyszerű volt, hogy Checo ott volt velem és ez az, amit szeretnénk, tovább kell nyomnunk. Tényleg nem számítottam arra, hogy a kvalifikáció úgy alakul, ahogyan alakult, de végig tudtam, hogy az autó jó lesz a versenyen. Volt tempóelőnyünk és ezt a verseny végéig tudtam kezelni" - mondta Verstappen csapata hivatalos csatornáin keresztül.

A 24 éves hollandnak nem sok pihenője lesz, hiszen a hétvégén már a Brazil Nagydíjat rendezik, ahol Verstappen már átélt néhány nagyszerű pillanatot. „Nehéz megmondani, mennyire leszünk versenyképesek. 2019-ben megnyertük a versenyt, de végig szoros csata volt és idén is valami nagyon hasonlóra számítok. Meglátjuk, milyen lesz az időjárás, mert az eléggé befolyásolhatja a teljesítményt“ - mondta a bajnoki éllovas.

Még több F1 hír:

Ráadásul a hétvége más lesz, mint az elmúlt szezonokban, hiszen 2021-ben harmadszorra kísérleteznek sprintkvalifikációval. „A sprintkvalifikációkon általában jól teljesítek, de aztán rossz versenyeredményeim vannak, szóval megpróbáljuk ezt megfordítani" - utalt a silverstone-i és monzai kudarcaira.

A konstruktőri bajnoki címért folytatott harc is még mindig nyitott. A Red Bull és a Mercedes között mindössze egy pont a különbség a német alakulat javára. Egy brazíliai győzelem döntő lehet. „Sokat jelentene a csapatnak a győzelem, természetesen mindkét bajnokságért keményen dolgozunk. Checo az elmúlt néhány futamon tűzben volt. Egyelőre futamról futamra haladunk és csak tovább kell nyomulnunk“ - zárta gondolatait Verstappen.

„Elkezd téged felemészteni belülről” – Bottas a mercedeses időszaka nehézségeiről beszélt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nyikita Mazepin ismét balhézott, ezúttal a Red Bull mexikói partiján
Következő cikk A Mercedes elárulta, hogy milyen stratégiát próbált alkalmazni a mexikói rajtnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország