Forma-1 Katari Nagydíj

Verstappen: Katar megmutatta, hogy az F1 nem lehet a megváltoztatott pályák tesztalanya

Max Verstappen szerint nem a Forma–1-nek kéne először versenyeznie egy komolyabban átalakított és újraaszfaltozott helyszínen, mivel így azt kockáztatják, hogy a bajnokság „kicsit hülyét csinál magából”.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

A holland versenyző már szombaton bebiztosította harmadik világbajnoki címét, a hétvége legnagyobb beszédtémáját azonban az abroncsoknál fellépő gondok jelentették, melyek miatt a Pirelli a futamon 18 körös maximális etaphosszt írt elő minden keverék esetében.

A fő problémát azonban nem kizárólag az abroncsok okozták, hanem az egyébként FIA-előírásoknak megfelelő kerékvetők is, hiszen azokat Katarban nagyon hosszú időn át és nagy sebességnél használják a versenyzők. És ehhez jött még hozzá az aszfaltcsík újraaszfaltozása is, ami miatt a mezőny rendkívüli módon küzdött az elemekkel már az első edzéstől kezdve.

Amikor az új aszfaltfelületről kérdezték, Verstappen így felelt: „Szerintem egészen jól felgumizódott. Ha jövőre visszajövünk, vélhetően még jobb lesz, de azon is múlik, mennyit mennek rajta addig. Fontos lenne, hogy más kategóriák is versenyezzenek itt, mert azt az olajat el kell valahogy tüntetni az új aszfaltból, és egy szélesebb ideális ívnek kéne kialakulnia.”

„Jelenleg szerintem még mindig csak egyetlen ív van. Az viszont sokat javult a hétvége folyamán.” Figyelembe véve a versenyzők egészségügyi gondjait és a gumikkal kapcsolatos fiaskót, Verstappen úgy véli, az F1-nek nem szabadna amolyan tesztalanyt játszania az olyan helyszíneken, ahol nemrég történtek komolyabb átalakítások.

„Ha legközelebb hasonló helyzet állna elő, nem hiszem, hogy az F1-nek kéne először használnia a pályát, mert így kicsit hülyét csinálunk magunkból. Az FP1 során csak össze-vissza csúszkáltunk a tapadáshiány miatt. Fontos lenne, hogy az újraaszfaltozott pályák kicsikét be legyenek koptatva, mielőtt megérkezünk, mert az sokat segítene.”

„Emellett a gumik megértését is javítaná, mert ezért volt most ez a kötelezően előírt körszám. Szóval néhány dolgot mindenképpen tanulhatunk ebből a hétvégéből” – mondta a háromszoros bajnok, akinek érthető módon nem tetszett az sem, hogy meg volt kötve a kezük a stratégia terén a maximum 18 körös etapokkal és az ebből adódó három kiállással.

Verstappen emellett arról is nyilatkozott, hogy a gumikon is lenne még mit javítani...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így kerülte el az FIA az Ausztriához hasonló pályahatáros fiaskót
Következő cikk Az időmérős párharcok állása az F1-ben Katar után – eldőlni látszik több szoros állás

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország