Verstappen: Jobban szenvedünk esőben, mint gondoltuk

A holland Max Verstappen a körülmények miatt panaszkodott az időmérő edzés után, melyen a második helyet szerezte meg Lewis Hamilton mögött és Carlos Sainz előtt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Max Verstappen a Stájer Nagydíj esős időmérő edzésének elejétől kezdve úgy tűnt, az első helyért harcolhat, ám végül azt Lewis Hamilton zsebelte be, bár a hollandnak az utolsó körben még lett volna esélye javításra, de az utolsó előtti kanyarban megcsúszott, így maradt neki a második hely. Az edzés utáni interjúban így értékelt:

"Jó edzés volt, a Q3-ban sokkal jobban esett, és úgy néz ki, hogy a nagyobb esőben jobban szenvedünk, folyton megúszott a kocsi és nem igazán tudtam olyan erővel menni a kanyarkombinációkban, ahogy kellett volna."

Még több F1 hír:

"Próbáltam kicsit közelebb maradni az előttem lévőhöz, hogy az ő nyomvonalában a kiszorított víz helyén lehessek, de mindegy, a második hely is jó, elég érdekes ez a helyzet, az utolsó köröm lehetett volna jobb, nem hiszem, hogy Lewist megvertem volna vele, de a tempó jó volt."

"Borzalmas volt a kilátás, a gumik rengeteg vizet felvertek, semmit sem lehetett látni, még hat másodperccel az előtted lévő mögött sem tudod kivenni a féktávokat, szóval igazán kényelemetlen volt."

"Viszont mindenkinek ezekkel a körülményekkel kellett megküzdenie, holnap a száraz pályán szerintem lesz esélyünk, szerintem összességében sokkal jobb a kocsi, mint múlt héten, szóval magabiztos vagyok."


Max Verstappen volt az első, aki egy F1-es autóval akcióba lendülhetett az átalakított, döntött kanyarokat is kapott zandvoorti aszfaltcsíkon, közvetlen a 2020-as szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Most Leclerc esett ki a Q2-ben a Ferrarival a Red Bull Ringen
Következő cikk Hamilton: nagyon trükkös nap volt, de örültem az esőnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország