BRÉKING

Verstappen jobban örülne annak, ha Vergne és nem Carlos Sainz Jr. lenne a csapattársa a Toro Rossónál

Max Verstappen ha választhatja, akkor Jean-Eric Vergne mellett tenné le a voksát a Toro Rossónál, mint csapattárs.

A Toro Rosso továbbra sem jelentette be a jövő évi párosát. Egyelőre annyi biztos, hogy a 17 éves holland tehetség vezetheti 2015-ben a faenzai gárda egyik autóját. A másik ülésre jelen pillanatban két fő esélyes lehet. Az egyik Vergne, míg a másik pilóta Carlos Sainz fia, aki nemrég bajnoki címet ünnepelt World Series sorozatban.

A tapasztalt francia pilóta szerint ő lenne a megfelelő személy arra, hogy Verstappen csapattársa legyen, hiszen a holland sokat tanulhatna tőle, valamint vele a Toro Rosso 2015-ben egy igazán erős csapat lehetne.

Sainz Jr. aki rendre támadja a sajtóban a fiatal társát, úgy véli, neki alanyi jogon jár az ülés, miután ismét bizonyított és bajnok lett. Ezzel a stílussal azonban inkább árt magának a Red Bull juniorja, mint segítene.

Természetesen Verstappent is megkérdezték erről Austinban.

„Mindig jobb, ha egy tapasztaltabb csapatársad van, akitől tanulhatsz. Azt hiszem, mindig ideálisabb, ha nem két újonc van egymás mellett. Jean-Eric egy jó és tapasztalt versenyző, aki már régóta a Toro Rosso alkalmazásában áll, így ebből a szempontból jobb lenne, ha az istállónál maradhatna.”

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Mint mondtam, mindez számomra is jobb lenne, mivel a tapasztalata segíthet nekem az első évemben. Jean-Eric egy kedves srác és már sokat segített nekem. Egy nagyon tehetséges pilóta, aki ilyen kvalitások nélkül biztosan nem jutott volna el ideáig. Remélhetőleg jövőre együtt dolgozhatunk.”

Max most azonban arra koncentrál, hogy ismét jól teljesítsen a volán mögött, hiszen Suzuka után újra lehetőséget kap a Toro Rossótól az első szabadedzésen.

„Ott akarom folytatni, ahol azt Suzukában abbahagytam. Tökéletes munkát szeretnék végezni. A legfontosabb az, hogy a csapat segítségére legyek, így az időeredmények csak másodlagosak. Természetesen most már magabiztosabban fogok vezetni, így többet engedhetek meg magamnak a volán mögött a sebességet illetően. Az emberek már tudják, hogy képes vagyok konstans köröket futni egy számomra még ismeretlen F1-es autóval.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren mindig csak azt mondja Buttonnak, hogy várjon
Következő cikk Magnussen: Kicsit frusztráló, hogy nem tudom mi lesz velem a McLarennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország